Kiraboltak egy bankot Nyíregyházán

Néhány órával a Kerepesi úti bankrablási kísérlet után megtámadtak egy nyíregyházi pénzintézetet. A rabló bezárta az alkalmazottakat, majd elmenekült a pénzzel.

Fegyveres férfi rabolt ki egy pénzintézetet Nyíregyházán hétfőn délután. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a bankba belépő férfi feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat, akiket be is zárt az épületbe. A pénzzel ezután kisétált a bankból. Egyelőre nem tudni, mekkora volt a zsákmány. Sérülés nem történt, a rendőrség megkezdte a támadó felkutatását.

Budapesten is volt egy bankrablási kísérlet: hétfőn fél 10-kor a XIV. kerületi Kerepesi úton lévő egyik pénzintézetbe ment be egy férfi. A biztonsági őr megpróbálta lefegyverezni, mire a rabló megijedt és zsákmány nélkül elfutott. Lövés nem dördült, nem sérült meg senki. A támadó fekete, sildes, kötött sapkát, fekete pulóvert és fekete nadrágot viselt.

Szintén Budapesten, a Bosnyák téren egy lottózót is kiraboltak. Délután 2 körül egy fegyveres férfi a bevétel átadására kényszerítette az alkalmazottat, majd gyalog távozott.

Az országos rendőrfőkapitány várhatóan a héten egyeztet a bankszövetség és a bankok biztonságát felügyelő cégek képviselőivel. Kérdésünkre hétfőn az ORFK szóvivői irodáján nem tudták megmondani, pontosan mikor lesz a találkozó.

Bankrablások 2009-ben

2009. január 13.

Az óbudai Flórián téri Erste-fiókba ment be egy férfi, lefegyverezte a biztonsági őrt, és egy túszt is ejtett. Őt nem sokkal később elengedte, majd bemenekült egy Miklós utcai panelházba, a rendőrök több órás keresés után sem találták meg.

2009. január 20.

Kecskeméten a Bocskai utcai takarékszövetkezetet rabolta ki egy 170-175 centiméter magas férfi. Egy fehér reklámszatyorba tette a zsákmányt, majd gyalog elmenekült a helyszínről. A rendőrök lezárták a városból kivezető utakat, de nem találták meg a férfit.

2009. január 23.

Ismét egy Erste-fiók volt a célpont, ezúttal a Fehérvári út 168. szám alatti pénzintézetet támadták meg. A rabló a pénzt megkapta és gyalog távozott a helyszínről. A fegyverét nem használta, lövés, sérülés nem történt.

2009. január 26.

Fél 12 körül egy 40 év körüli, erős testalkatú férfi lépett be az Unicredit Bank XI. kerületi, Bartók Béla út 88. szám alatti fiókjába. Szürke baseballsapkát, napszemüveget, fekete dzsekit és sötét színű nadrágot viselt. A rablás idején nem voltak ügyfelek a bankban. A pénzt neki is átadták, gyalog menekült el.

Az Unicredit elleni támadással szinte egy időben egy ötven év körüli férfi kirabolta a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet székesfehérvári, Távírda utcai fiókját. A férfi körülbelül 170 centiméter magas, őszes-barnás bajuszú volt. Barna baseballsapkát viselt, ami a fülrésznél szőrmeborítású volt, lehajtva viselte.

2009. január 28.

A Duna Plázában lévő Unicredit Bankba 10 óra 20 perckor ment be egy fegyveres férfi, és az alkalmazottaktól pénzt követelt. A bankban nem voltak ügyfelek. A férfi a pénzzel gyalog távozott a bankból. A fegyvert nem használta, a rablás közben nem sérült meg senki.