Nyugaton havazás, keleten tavasz

2005.11.26. 11:08
Az ország nyugati részébe utazók igazi téli időjárásra számítsanak. Senkit ne tévesszen meg, hogy máshol akár tíz fok is lehet. Németországban százak éjszakáztak az autópályákon, mert a kidőlt fák miatt nem tudtak továbbmenni.

Az ország nyugati részén havazás lassítja le a közlekedést, miközben délkelet akár tíz fok is lehet koradélután.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a hajnalban kezdődött intenzív havazás, a látótávolság száz méterre csökkent. A 74-es főúton Egervárnál három kamion zárja el a fél útpályát.

Csak téli felszereléssel

Vas megyében az eddig lehullott hó vastagsága már legalább 10 centiméter, de az Örségben már meghaladja a 15 centimétert, Kőszegnél pedig a 20 centimétert is. A fő- és a mellékutak havasak, járhatatlan út még nincs, de a térség csak téli felszereléssel autózható.

Zala és Veszprém megyében már inkább havaseső esik, a főutak hómentesek, a mellékutak hókásásak, latyakosak. A Dunántúlon kelet felé a hóesés és a havaseső szemerkélő esőre váltott.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégén akár tíz fok is lehet, különösen az ország délkeleti részén.

Németország: jég, szél, sötétség

Németország nyugati részén folytatódik a tél. Szombaton délelőtt bizonytalan időre lezárták a harmadik számú német repülőteret, a düsseldorfit, mivel a jeges fel- és leszállópályák miatt felelőtlenség lett volna engedélyezni a légi forgalmat. A forgalmat átterelték Köln és Bonn közös repülőterére.

Szombatra virradóra fák dőltek az utakra, százak éjszakáztak az autópályákon. Nekik önkéntesek forró italokat és takarókat osztogattak. A 31-es autópályán egy leszakadt erősáramú kábel miatt ötven kilométer hosszan torlódtak a gépkocsik.

Sok helyen volt áramkimaradás. Osnabrückben a karácsonyi vásár borult sötétségbe, áramkimaradásokról számoltak be Észak-Rajna-Vesztfáliából, Steinfurt körzetében egy kórházat kapcsoltak agregátorra. Egyes helyeken a vonatok is leálltak, s az utasok vagy a szerelvényen töltötték az éjszakát, vagy osnabrücki, münsteri szükségszállásokon, tornatermekben, iskolákban.

Hollandiában is hideg van

Több száz, a viharos széllel párosult erős havazás miatt a munkahelyéről hazajutni nem tudó holland töltötte ideiglenes szálláson a szombatra virradó éjszakát.

A péntek délután kezdődött ítéletidőben Hollandia déli és keleti részén óránként 3 centiméter hó hullott, a széllökések sebessége pedig időnként elérte az óránként 170 kilométert is. A kidőlő fák utakat és vasutakat tettek járhatatlanná, és több autóbusz-társaság leállította járatait.