Bulvár

Nyolc embert gyanúsít a rendőrség a tanár agyonverésével

2007. április 18., szerda 09:45 | Frissítve: 2007. április 18.

Tovább nyomoznak a tavaly ősszel olaszliszkán történt döbbenetes lincslés ügyében. A rendőrség szerint legalább nyolcan részt vettek egy tanár agyonverésében.

További három hónapra meghosszabbították az első három olaszliszkai gyanúsított fogva tartását. A férfiak előzetes letartóztatását tavaly október közepén rendelte el a bíróság, mondta Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője. Előbb emberölés, majd különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a három férfit tavaly októberben helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba.

A szóvivő elmondta, már nyolc gyanúsítottja van a tavaly történt olaszliszkai bántalmazásnak. A brutális bűncselekmény a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán tavaly október közepén történt. Egy férfi gyermekeivel a településen haladt keresztül, és elsodort egy kislányt, aki az árokba esett, majd felpattant és hazaszaladt.

A gyerek rokonai a baleset után megtámadták a gépkocsivezetőt, kirángatták autójából, majd gyermekei szeme láttára agyonverték a 44 éves tiszavasvári tanárt.

Bookline

  • Dermesztő ölelés
    Mead, Richelle: Dermesztő ölelés Ár: 2980 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2533 Ft
  • A burok
    Meyer, Stephenie: A burok Ár: 3480 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2958 Ft
  • Ott leszel?
    Guillaume Musso: Ott leszel? Ár: 3499 Ft Internetes kedvezmény: 20% Internetes ár: 2800 Ft
  • Akarod vagy nem
    Kulka János: Akarod vagy nem Ár: 3890 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3696 Ft

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés