Jégpályává változhat az ország

2004.12.17. 07:55
Országos esőzés várható, több helyen megélénkül a szél, az ónos szitálás után hideg lesz. Nyugaton már esik az ónos eső, több baleset is történt. Az előrejelzések további csapadékot ígérnek. Matula bácsi kikészítette a borforraló lábost meg a szegfűszeget.
A következő 36 órában a Kárpát-medencét megtöltő hideg levegő fölé a magasban enyhe, nedves levegő érkezik, ezért délnyugat felől jelentős mennyiségű ónos esőre kell számítani.

Pénteken országszerte csapadékos idő várható, az ónos esőt többfelé eső váltja fel, míg északkeleten helyenként havazásra kell számítani. A Dunántúlon megélénkül, éjszaka néhol megerősödik a déli, délkeleti szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, -5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken -2, +2 fok között várható.

Vasárnapra erős lehűlés várható, napközben nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, délután egyre többfelé alakul ki kisebb havazás. Mérsékelt lesz a nyugatias szél. Hajnalban -2, -7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke +1, +4 fok között alakul.

Egy óra alatt ötven csonttörés Veszprémben

Több helyen járhatatlanná tette az utakat a jegesedés péntek reggel Veszprém megyében, ahol már igen sok balesethez riasztották a a mentőket. Az úttesten keresztbe fordult kamionok miatt járhatatlan a 8-as főút és a 83-as út, a meredek utcákkal teli Veszprémben pedig reggel óta áll a helyi közlekedés, közölte az közútkezelő kht. ügyeletese. Rendkívül nehezen járhatóak a bakonyi utak is, ezen az útszakaszon reggel óta sok autó csúszott már árokba. Az említett útszakaszokon a szórógépek sem tudnak közlekedni, az összetorlódott autók, keresztbe fordult kamionok miatt. A mentők veszprémi ügyeletén elmondták, hogy reggel 8 és 9 óra között - közel ötven kéz-, láb- és válltöréshez, illetve fejsérülésekhez riasztották a mentőket.

Vas megyében már csütörtök este jégpályává változtak az utak Szombathely és Sárvár térségében, Kőszeg környékén a kora esti óráktól szitáló köd ónos esőbe váltott, mondta a közútkezelő ügyelete. "Az ónosan szitáló köd azonnal ráfagyott az utakra, amelyek rendkívül síkossá, csúszóssá váltak" - mondta Somogyi Miklós, a Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyeletese. A közútkezelő társaság tíz géppel vonult ki az utakra, megkezdték a főutak sózását, a mellékutakon homokot szórnak.

Balesetsorozatot okozott a tükörjég

Hajnal óta már több balesetet is okozott a tükörjég az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán - értesült a HavariaPress. Az autópálya-rendõrség tájékoztatása szerint jelenleg az autópálya polgárdi szakasza a legveszélyesebb, ott ez elmúlt pár órában három baleset is történt. A 79-es kilométernél, a Siófok felé vezető úton egy autó kirepült az útról, a balesetnek az elsõ jelentések szerint egy súlyos és több könnyebb sérültje van.

A közelben egy másik autó szalagkorlátnak ütközött neki, valamint egy hármas ütközés is történt a térségben. Ezekben a balesetekben az eddigi adatok szerint senki sem sérült meg komolyabban, ám a roncsok komoly forgalmi akadályt jelentenek. Árokba csúszott személyautóhoz hívták a mentõket és a tűzoltókat Pusztaszabolcsba is, a jármű egyik utasa ugyanis a roncsok közé szorult. Fejér megyében reggel 7 óra óta folyamatosan tart az ónos szitálás, az utakat a közútfenntartó jelenleg 24 géppel igyekszik csúszásmentessé tenni.

A szakember szerint a kamionok okozhatják a közlekedésben a legtöbb problémát, a 8-as főúton Kámnál keresztbe fordult egy kamion, amelynek műszaki mentése jelenleg is folyik.

A mentők ügyeletén az MTI-t arról tájékoztatták, hogy megyeszerte gyakoriak a kéz és lábtöréssel járó elcsúszások, s az autós koccanások is többször sérülésekkel járnak.

Orvosi

Gyenge hidegfronti hatás várható. Élettani hatása nincs a frontnak, megfelelő lehet a közérzetünk, de a tartósan borongós tájakon élők lehangoltabbak lehetnek. A légszennyezettség növekszik. A levegőminőségi határérték 15-55 százalékát éri el (ezen belül a nitrogénoxidok koncentrációja a legmagasabb).