Egyetlen magyar bank ad óvadékhoz hitelt

2004.06.30. 14:48
Az óvadék intézményének hazai bevezetése után egy évvel megalakult első óvadékiroda hitelügyintézéssel segíti azokat, aki nem tudják kifizetni a többnyire milliós nagyságrendű letétet. Az iroda az amerikai rendszertől eltérően nem alkalmaz fejvadászokat, és nem felel az ügyfeleiért.
A tavaly július elsején a büntetőeljárási törvény módosításával Magyarországon is bevezetett óvadék intézménye lehetőséget nyújt arra, hogy a bűncselekménnyel vádoltak bizonyos feltételek szerint szabadlábon várhassák meg a bíróság ítéletét. Most megalakult az első olyan cég, amelyik hitelügyintézéssel segít azoknak, akik nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy kifizessék az esetenként tízmilliós óvadékot (az óvadék bevezetése óta eltelt évben a bíróságok alig állapítottak meg egymillió forintnál kisebb összeget).

A hazai bankok nem foglalkoznak ezzel a kis presztízsű, imázsrontó, bizonyos szemszögből nézve antireklámot jelentő szolgáltatásal, egyet kivéve. Az Első Óvadékiroda és Hitelközvetítő Korlátolt Felelősségű Társasággal kapcsolatban álló pénzintézet is kikötötte a szerződésben, hogy a neve nem kerülhet nyilvánosságra, tudtuk meg a frissen nyílt óvadékiroda vezetőjétől.

Tapogatózás

Fotó: Index
Fotó: Index
Az országban egyelőre nincs másik hasonló profilú iroda, legalábbis a cégjegyzékben nem szerepel még egy ilyen, nyilatkozott az Indexnek Losonci György, a kft. ügyvezető igazgatója. Az indulás óta már érdeklődtek néhányan telefonon, de egyelőre csak a "tapogatózás" folyik. Reményeik szerint egy hónapba, legfeljebb fél évbe telik, mire az üzlet beindul. A nyári ítélkezési szünet ebből a szempontból nem érinti az óvadéki ügyintézést.

Az iroda által közvetített hitel jelzálogalapú, azaz szükséges hozzá egy tehermentes ingatlan, amit egy harmadik félnek - rendszerint egy hozzátartozónak - kell felajánlania. Az óvadéki eljárás bírósági részét az iroda vagy az ügyfél ügyvédje intézi. Ebben az eljárásban hozza meg a bíróság az óvadék összegét kiszabó határozatot. Ha a felajánlott belterületi ingatlan nem elég értékes, szóba jöhet pótfedezetként más is. Ottjártunkkor épp telefonon érdeklődött valaki, hogy balatoni villa beszámítható-e. A fedezetül számba vehető ingatlanok köre viszonylag szűk, nem lehet zártkerti ingatlan, és osztatlan közös tulajdon sem jöhet szóba.

Legfeljebb egy hónap

Az iroda az óvadéki határozat és az ingatlan tulajdoni lapjának birtokában fordul a bankhoz, ahol elbírálják a hitelkérelmet. Az összeget a bank a meghatalmazott ügyvéd letéti számlájára utalja, aki az illetékes bíróság gazdasági hivatalának továbbítja. A szabadlábra kerülés így legfeljebb egy hónap alatt elintézhető.

A visszafizetésre két lehetőség van: az ingatlant felajánló vagy a hitel kamatait fizeti a futamidő alatt, és a visszajáró óvadékot a bank kapja, vagy törzstőkét plusz kamatokat törleszt, ekkor az óvadék összege az ügyfélnek jár vissza. Ha az ügyfél nem tartja be a szabadlábon védekezés szabályait (például nem jelenik meg a bírósági tárgyalásokon), akkor a bank a jelzálog alapján végrehajtást kezdeményez, és elúszik a hitel alapjául szolgáló ingatlan.

Nem tiszta Amerika

Fotó: Index
Most nyitottak
A magyar óvadékiroda tevékenysége szinte semmiben sem hasonlít az Egyesült Államokban honos gyakorlatra. Itt ugyanis nem az iroda adja a pénzt, csupán adminisztratív, lebonyolító szerepe van, az ügyfél, a bank és a bíróság közötti kapcsolatokat koordinálja. Az Egyesült Államokban működő óvadéki irodahálózatok az óvadék kifizetését is vállalják a vádlottak helyett, viszonylag magas kamat fejében.

Az ottani törvények értelmében ezután az ő felelősségük, hogy a gyanúsított megjelenjen a tárgyaláson, ezért gyakran fogadnak fel fejvadászokat a lelécelt bűnözők előkerítésére. A Rumbach Sebestyén utcai iroda bizonyos közvetítői százalékot kér, a velük szerződött bank pedig Losonczi tájékoztatása szerint körülbelül 14 százaléknyi kamatot számít fel.

A volt rendőr vállakozása ügyfélként leginkább az úgynevezett fehérgalléros bűnözőkre számít, bevallása szerint nem is szeretnének gyilkosokkal foglalkozni.

Óvadék ellenében
A 2003. július 1-jétől hatályos új büntetőeljárási törvény értelmében indokolt esetben óvadékkal váltható meg az előzetes letartóztatás. Azok egy része, akik előzetes letartóztatásban vagy házi őrizetben várják a jogerős ítéletet, adott pénzösszeg ellenében szabadlábon védekezhetnek. Azt, hogy mennyit kell fizetni, az elsőfokon eljáró bíró döntené el, a gyanúsított vagy vádlott jövedelmi viszonyai alapján. A minisztérium nem szabta meg az óvadék alsó és felső határát a törvényben. Az óvadékba letett pénz a bírósági eljárás végén visszajár, még akkor is ha utóbb jogerősen elmarasztalják a vádlottat. A bíróság azonban csak azoknak a gyanúsítottaknak ad lehetőséget az óvadék kifizetésére, akiknek a szabadulása nem veszélyezteti magát a büntetőeljárást. Az óvadék összege akkor vész el, ha a gyanúsított nem tartja be az óvadék szabályait, például idézésre nem jelenik meg a bíróság előtt.