Nem uzsorakölcsön áll az ózdi kettős gyilkosság hátterében

2008. szeptember 27., szombat 19:07

Miután hitelezőjét lelőtte, pánikba esett, és a szemtanú elhallgattatása miatt végzett áldozatának 9 éves kislányával, állítja a rendőrség.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Elkészült a vádirat az ózdi kettős gyilkosság ügyében - 2010.02.04.
A gyilkos agyonlőtte hitelezőjét és annak kilencéves kislányát is.

Nem a klasszikus értelemben vett uzsorakölcsön áll az ózdi kettős gyilkosság hátterében, az elkövető pánikba esett és a szemtanú elhallgattatása miatt végzett áldozatának 9 éves kislányával, mondta Vereckei Csaba ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton az MTI-nek.

Az 53 éves férfinak nagyobb összeggel tartozott a 23 éves ózdi fiatalember, aki azt nem akarta kiegyenlíteni, ezért a hitelezőjét szerdán egy ózdi telephelyre csalta. Az adós lelőtte a férfit, majd amikor észrevette a kocsiban várakozó kislányt, vele is végzett. Az apa holttestét egy víztartályban, a kislányt az erdőben rejtette el.

Vereckei Csaba elmondta, hogy a fiatalember nagyobb összeggel tartozott az 53 éves férfinak, de erről a gyanúsított szülei sem tudtak. A rendőrfőkapitány szerint nem a klasszikus értelemben vett uzsorakölcsön miatt követte el a gyilkosságokat a fiatalember, ugyanis feltérképezték a kiváltó okokat, amelyek - kivételesen - nem kapcsolhatóak a megyében és országosan is tapasztalható dolgokhoz.

Az uzsorások ellen indított hatékonyabb fellépésről szólva a megyei rendőrkapitány az MTI-nek úgy fogalmazott: összehangolt fellépések és nyomozati eredmények hatására az állampolgárok kezdik elhinni, hogy vannak eszközök a folyamatok megállítására vagy visszafordítására, így az emberek együttműködési készsége is növekedni látszik.

Hozzátette: érdemes tudatosítani az emberekben, hogy az uzsorások követeléseinek semmilyen jogi alapja nincs, és ha a hatóságokhoz fordulnak, meg tudják őket védeni. Megemlítette, hogy úgynevezett uzsoranaptárt készítenek az írni-olvasni alig tudó embereknek. Képregényben ábrázolják az ügyfelek sorsát, ha ilyen jellegű kölcsönt vesznek fel: napról napra, hétről hétre nyomon követhetik, hogyan válnának a kölcsön napjától rövid időn belül nincstelenné.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől

Hirdetés