Palackos vizet isznak a marcali kórházban

2004.10.17. 18:19
A marcali kórházban rákötés után eltörött az újonnan lefektetett vízvezeték, így szerdáig csak palackos vizet ihatnak a betegek. Az alapfeladatokhoz szükséges vizet pedig lajtos kocsival szállítja a megyei katasztrófavédelem.
"Az új műtéti tömb rácsatlakoztatásakor törtek el a vezetékek, a műszaki hiba kijavításáig, illetve a vezetékes víz mikrobiológiai bevizsgálásáig vízszállító kocsikkal szállítják a vizet a kórházba, a betegeket és a dolgozókat palackos vízzel látják el - mondta Heizler György, a Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató vasárnap. Hozzátette: a vezeték rákötését szombaton délután végezték el, a kórház néhány órás vízhiányra készült, az esetleges műszaki hibával nem számoltak.

Tájékoztatása szerint vasárnap estére végeznek a csövek ideiglenes átkötésével, a víz azonban a csőbe került szennyezőanyagok miatt a bevizsgálás eredményéig - a helyszínen felvette jegyzőkönyv szerint szerdáig - ivásra, sterilizálásra nem használható. "Nincs semmilyen egészségügyi ellátási zavar" - jelentette ki Keszler Terézia, a marcali kórház ápolási igazgatója az MTI érdeklődésére, részleteket azonban nem kívánt közölni.

A marcali kórház a mintegy 13 ezer lakosú somogyi város legnagyobb intézménye. Osztályain - szülészet-, csecsemő-, gyermek-, intenzív-, traumatológiai, belgyógyászati- és sebészeti - több száz beteget ápolnak.