Miklós
-7 °C
2 °C

Visszavonultatná a pápát nyolc svájci pap

2004.05.18. 20:52
Aláássa a pápaság intézményének hitelét, hogy a média csak az egyházfő egészségi állapotával foglalkozik - véli negyven svájci katolikus. A nyolc pap által is aláírt levelükben ezért visszavonulásra szólítják a nyolcvannégy éves egyházfőt, mondván tisztességesebb lenne, ha már csak a halálra készülne.
A pápa visszavonulását szorgalmazta svájci katolikusok egy csoportja II. János Pál nyolcvannegyedik születésnapján, három héttel az egyházfő svájci útja előtt. A visszavonulást negyven hívő, köztük nyolc pap szorgalmazta a svájci püspöki karnak címzett, a pápának fogalmazott levelében.

Túl öreg

"Manapság az emberek egyre szebb kort élnek meg. Amikor bevezették azt a szokásjogot, hogy a pápa haláláig tisztségében marad, még egészen más volt a helyzet" - magyarázta Xaver Pfister, az indítványt benyújtók szóvivője. A levél megfogalmazói sérelmezik, hogy "a média csak a pápa egészségi állapotával foglalkozik, és nem azzal, amit mond. Ez a pápa és a pápaság intézményének hitelét ássa alá. Szerintünk ilyen körülmények között helyesebb lenne visszavonulnia."

Az indítvány azzal érvel, hogy egy beteg ember számára igen nehéz feladat az egyház igazgatása. "A hitelesség jele lenne, ha a pápa azt mondaná: visszavonulok, hogy betegségemnek és a halálra készülésnek szentelhessem magam" - vélte Pfister. A levél a svájci püspöki konferencia felháborodását váltotta ki. "Egyáltalán nem tartom helyénvalónak, hogy a pápa jövetelét bizonyos személyek ilyesmire használják, ez nem méltó ahhoz, ahogy Svájc készül a pápalátogatásra" - nyilatkozta Marc Aellen, a püspöki kar szóvivője.

A pápa születésnapját önéletrajza kiadásával ünnepelte. A könyvben pápasága előtti lengyelországi tevékenységéről számol be, emellett némi önkritikával szól munkájáról és kiáll a papi cölibátus mellett - írja az AP.