14 késszúrást diagnosztizált félre az orvos

2009.02.02. 09:18
A nőt hátbaszurkálták, ám a téves diagnózist felállító háziorvos ragaszkodott hozzá, hogy a két liter vér az agyvérzés miatt folyt el. A Baranya Megyei Kórház patológiáján még sosem találkoztak ekkora szakmai hibával - írja a Bors.

A pécsi megyei kórház patológusának egy nő halálának pontos okát kellett meghatároznia. A háziorvos által kiállított kísérőlap szerint az asszony agyvérzésben hunyt el: a kórboncnok nagyon megdöbbent, amikor az asszony hátán 14 késszúrás-nyomot talált. Hegedűs Géza patológus 30 éves pályafutása alatt nem találkozott még ilyen súlyos szakmai hibával.

A Bors információi szerint a rendőrök négy napig helyszíneltek a nő lakásában, hogy nyomokat találjanak. A rokonok ugyanis mindent kitakarítottak és a DNS-minták is összekeveredtek, mire a megyei kórház jelzése nyomán a rendőrök megérkeztek. A gyilkosság így örökre felderítetlen maradhat.

Az egyik rokonnak állítólag fel is tűnt a nagy vérveszteség, ám a halált megállapító háziorvos azt teljesen normálisnak nevezte. A lap megkereste dr. D. Andrást, ám ő nem kívánt nyilatkozni.