Az első két gázolást még túlélte a 18 éves anya

2004.01.22. 19:56
Hárman is cserbenhagyták Natalie Guzmant. A 18 éves lányt előbb egy fekete, majd egy fehér autó ütötte el, majd egy terepjáró gázolta halálra. A vétkesek elmenekültek a helyszínről.
Három gépkocsi gázolt el egymás után New Yorkban egy 18 éves lányt, de egyik jármű vezetője sem állt meg, hogy segítsen rajta - írja a New York Times. Natalie Guzman csipszért indult, amikor egy fekete autó elütötte. A lány még feltápaszkodott, ám ekkor egy fehér gépkocsi döntötte le.

A lány ekkor már ápolásra szorult. Pár perccel később azonban segítségére siető ismerőseinek egy arra száguldó terepjáró elől kelett elugrania. A kocsi megállás nélkül áthajtott Guzmanon, majd elmenekült.

A harmadik balesetet már nem élte túl az áldozat. A fiatal nő egy csecsemőkorú gyermeket hagyott maga után.

A rendőrség nyomozást indított a cserbenhagyásos gázolók után. Mind a három jármű jelentősen túllépte az 50 km/órás sebességkorlátozást. Az első kettő 100-110, a harmadik pedig vagy 130 km/órás sebességgel száguldott.