Mária
-6 °C
2 °C

Pedofil képeket terjesztett a budapesti rendőr?

2004.03.31. 11:53
Saját számítógépéről publikált pedofil fényképeket az interneten egy fővárosi rendőrtiszt a rendőrség gyanúja szerint. A magyar hatóságok az olasz rendőrség megkeresésére kezdtek nyomozni az ügyben, a XV. kerületi rendőrkapitányság munkatársát otthonából állították elő kedden.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya - az olasz rendőrség megkeresése alapján - nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki Magyarország területén 2003. május 16-án a délután tiltott pornográf - pedofil - felvételeket tett közzé számítógépéről az interneten.

Az eljárás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitányságának egyik tiszti rendfokozatú munkatársa gyanúsítható - áll a rendőrségi közleményben.

A kapitányság rendszergazdájaként dolgozó rendőr hadnagyot a nyomozók kedden a lakásáról előállították, majd átadták a Fővárosi Főügyészségnek, ahol már meg is kezdték a kihallgatását - tudta meg a HavariaPress. Kihallgatását követően várhatóan eldől, hogy indítványozza-e az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését. Az ügy miatt a rendőrség etikai eljárás rendelt el.

"Tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt folytat eljárást a XV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa ellen a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala" - erősítette meg a hírt Dobos Gabriella, az ügyészség sajtóreferense az Index érdeklődésére.

A pedofil-pornográf képek közzététele minden esetben bűncselekménynek minősül, és ezt a törvény szigorúan bünteti. Alapesetben három, minősített esetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az elkövető. "A minősített esetet megalapozza például a felvételek forgalomba hozatala, az azokkal való kereskedés, vagy pedig az, ha nagy nyilvánosság számára teszik hozzáférhetővé a képeket" - mondta el Dobos Gabriella az MTI-nek.