Pedofil képekkel buktak le Hódmezővásárhelyen

2003.11.27. 13:03
Pedofil témájú képeket akart kinyomtatni egy cégnél egy nyíregyházi fiatalember. A cég nem vállalta a munkát, és feljelentést tett a rendőrségen. A letartóztatott két férfi egy országos hálózat tagja is lehet.
"Egy hódmezővásárhelyi cégnél akart egy 26 éves nyíregyházi férfi 260 pornográf képet kinyomtatni, melyeken kiskorúak és gyermekkorúak szerepeltek. A cég nem vállalta a munkát és jelentette az esetet a rendőrségnek" - mondta sajtótájékoztatón Pásztor Miklós ezredes, a nyíregyházi rendőrkapitányság vezetője, aki elmondása szerint nem emlékszik hasonló jellegű bűncselekményre a körzetében.

A nyomozást vezető Ivaskin Attila hadnagy közölte: a fiatalember lakásán 218 CD-t, hét videokazettát, 571 aktfotót és négy számítógépes merevlemezt foglaltak le. A felvételeket egy 24 éves debreceni társától kapta, akinél 1200 CD-t foglaltak le. Az eddigi vizsgálat szerint a pornográf felvételek egy részét az internetről töltötték le, másik részük valahol Magyarországon készült.

A nyomozás során azt akarják kideríteni, hogy hol és kik készítették a gyermekpornó-felvételeket - tette hozzá. A hadnagy elmondta: a két fiatalember a pornófelvételek terjesztését elismerte, ellenük a nyíregyházi, illetve a debreceni rendőrkapitányság tiltott pornográf felvétellel való visszaélés ügyében folytatja az eljárást. A visszaélés, melyet a nyíregyházi rendőrök derítettek fel, a rendőrség gyanúja szerint akár egy országos hálózat egyik eleme is lehet - áll a rendőrség honlapján közzétett közleményben.