Ambrus
-7 °C
3 °C

Pedofil-lista egy brit lapban

2000.07.24. 22:00
Kapcsolódó cikkek (2)
,,Nagy-Britanniában minden négyzetmérföldre jut egy pedofil" - hirdeti a News of the World című brit lap. Ezzel az érveléssel támasztották alá azt, hogy a lapban megjelentették az országban ismert pedofilek nevét, fényképét és feltételezett tartózkodási helyét. Majtényi László adatvédelmi ombudsman szerint perek százait veszítheti el az újság a névsor közlése miatt, és ugyanez sors várna a magyar lapokra is, ha hasonló listákat tennének közzé.
Sarah Payne, a meggyilkolt kislány
Lavinát indított
Nemrégiben Sarah Payne tragédiája rázta meg a brit szigetek lakóit, és ingatta meg az emberek rendőrségbe vetett hitét. A kilencéves Sarah július elsején tűnt el, és 16 nappal eltűnésének felfedezése után a rendőrség több mint 15 mérföldre találta meg a kislány meztelen holttestét. A gyilkost azóta sem sikerült kézre keríteni.

A rendőrségi nyilvántartásban szereplők nevét közölték

Ez a sajnálatos esemény játszott közre abban, hogy a brit News of the World című bulvárlap úgy döntsön, közöli a Nagy-Britanniában élő pedofilek nevét, fényképét és feltételezett tartózkodási helyét ,,csak a biztonság kedvéért".

Bárki, aki meglátogatja a lap hivatalos honlapját, egy térképre kattintva máris megtudhatja, hogy mely pedofil él a közelében. Persze a rendszerben csak olyan személyek nevei találhatóak, akiket elfogtak és el is ítéltek, azaz szerepelnek a rendőrségi nyilvántartásban.

A megjelent lista óriási vitát váltott ki. Azok, akik elégedetlenek a rendőrség munkájával támogatták a lapot, hiszen szerintük, ha már a rendőrség nem tudja megvédeni őket, akkor a nyilvánosság megvédi őket. Ez a tábor jóval népesebb, hiszen mindenki félti gyermekeit, és a kis Sarah meggyilkolása felkorbácsolta a kedélyeket. A másik oldalon állnak azok, akik szerint a nevek közlése a személyiségi jogok durva megsértése.

Sarah szülei
Igazságot akarnak

Az újság várja a további segítséget

A terapeuták szerint a pedofília betegség, amelyet gyógyítani kell, illetve lehet. Ezért elítélik a lapot, mivel a már gyógyult betegeket is felismerhetik, és lehetetlenné teszik visszailleszkedésüket a társadalomba.

A lapot támadja a rendőrség is, mivel az a feltételezett tartózkodási helyet is közölte. A rendőrök attól félnek, hogy az ismertté vált pedofilek elköltöznek jelenlegi lakóhelyükről és bujkálni fognak ezzel megnehezítve esetleges megfigyelésüket.

A lap az éppen aktuális pedofil-ellenes hangulatot kihasználva igyekszik még több információt összegyűjteni. A nevekhez tartozó cikkben felkéri az olvasókat, hogy amennyiben tudnak egy közelükben élő pedofilról, azt közöljék, illetve akkor is ragadjanak tollat, vagy írjanak e-mail-t, ha valaki ,,furcsán" viselkedik, a többit a lap már kinyomozza.

Kéri továbbá azok jelentkezését, akik illegális gyerekpornót bemutató honlapról tudnak, hogy jelentkezzenek, a szerkesztőség majd megpróbálja letiltatni az ilyen honlapokat. Végül pedig várják azoknak a jelentkezését is, akiknek valamely családtagja, vagy éppen maga esett áldozatul. Nekik segítségek ígérnek.

Az újság elrettentő tényeket közöl a brit pedofilekről, például, hogy a letartóztatottak 64 százaléka újra próbálkozik, illetve visszaesik. Ezen kívül az Egyesült Államokat említi példaként, ahol szintén hasonló rendszer működik, és a lap szerint elég jól. A végső konklúziót mindenesetre az olvasókra bízzák, ami a jelenlegi közhangulatot tekintve nem kétséges (az olvasók többsége támogatja a lapot).

Magyarországon is törvénytelen lenne a lista

Magyarországon éppúgy törvénytelen lenne közölni a pedofilia gyanújába keveredettek nevét, fényképét, ahogy Nagy-Britanniában is ellentétes ez az eljárás az ottani adatvédelmi törvénnyel - válaszolta az Index kérdésére Majtényi László adatvédelmi biztos. Szerinte a sajtó tájékoztatást adhat az ilyen ügyekben elítéltekről, de csak egy-egy esetről, amiben a bíróság már jogerősen kimondta a bűncselekmény elkövetését.

Valakinek az esetleges pedofil hajlamáról csak a bűnügyi nyilvántartás tartalmazhat adatot, ez az adatbázis azonban egyáltalán nem nyilvános. Az adatvédelmi ombudsman szerint hazánkban is és Nagy-Britanniában is polgári perek százait veszítheti el az az újság, amely ilyen listázásba kezd.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.