Mária
-7 °C
3 °C

Sajtóból választhatták a miniszter lakását a betörők

A kormányülésen tette szóvá Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, hogy nyaralása alatt szerinte azért törtek be lakásába, mert nyilvánosságot kapott, hogy - minisztertársaival együtt - mikor és hova utazik az idén. Persányi figyelmeztette a kormánytagokat, hogy a nyaralási szokásokról szóló hírek ötleteket adnak és orientálják a bűnözőket.
Az Index információi szerint július elején kirabolták Persányi Miklós XIV. kerületi lakását, amíg a miniszter családjával nyaralni volt. A rendőrség megerősítette értesülésünket.

A kormányülésen került szóba a betörés

A bűnügy azonban váratlan fordulatot vett, amikor a környezetvédelmi tárca vezetője a legutóbbi, szerdai kormányülésen felvetette, hogy ne hozzák a jövőben nyilvánosságra, melyik kormánytag, hova, és főleg mikor megy nyaralni. A miniszter szerint ugyanis a sajtóban megszellőztetett információk "orientálják és ötleteket adnak a bűnözőknek", hova érdemes betörni. Az Index érdeklődésére a miniszter kifejtette, nem stimmel, hogy nyilvánosságra hozzák a nyaralások időpontját és a vagyonnyilatkozatokat is.

A kormányülésen Persányi a saját esetére utalva figyelmezette minisztertársait, hogy könnyen betörők prédájává válhatnak. Ha valamelyik kormánytag publikálni szeretné, hol és mikor nyaral, azt tegye meg szabadon, de ő "speciel soha többé nem mondja meg, mikor utazik", mondta a miniszter az Indexnek.

Mindent elvittek, amit tudtak

A betörők Persányi szerint "mindent elcipeltek, amit össze lehetett szedni". Értékes műszaki berendezéseket, kevésbé értékes műtárgyakat, nászajándékba kapott dolgokat, és egy több mint négy méter széles, piros, török faliszőnyeget is magukkal vittek a betörők.

A kormány és főleg a miniszerelnök nyaralásai másfél éve kerültek címlapokra, amikor kiderült, hogy Medgyessy Péter Kubában töltötte a szilvesztert. A miniszterelnök a sajtó érdeklődésének hatására bejelentette, hogy a továbbiakban, ha néhány napnál hosszabb időre elhagyja Magyarország területét, mindig közlik, hova utazott, és mennyi időre. Ez alapján terjedt el más kormánytagok körében is, hogy a sajtó érdeklődésére elmondták, hova utaznak. Decemberben azonban már módosult az elképzelés, miután Medgyessy Péter a hírek szerint kénytelen volt utazási célpontot változtatni, mert nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy ismét az antidemokratikus Kubát választotta ki nyaralásának célpontjául, ám végül a Távol-Keletre utazott.