Miklós
-7 °C
2 °C

Eltűnt egy utasszállító Peruban

2003.01.10. 11:49
Negyvenhat emberrel a fedélzetén eltűnt egy perui utasszállító az őserdő felett csütörtökön. Egy állítólagos túlélő mobiltelefonon azt közölte, hogy a gép kényszerleszállást hajtott végre és több túlélő is van. A légitársaság szővivője bejelentette, hogy a gép biztosan lezuhant.
A perui TANS légitársaság 1396-os járatával pár perccel a Limától 640 kilométerre északra fekvő chachapoyasi repülőtérre történő leszállás előtt szakadt meg a rádiókapcsolat. Az utaslista szerint a gépen 42 utas, köztük nyolc gyermek és egy belga házaspár, valamint négy fős személyzet tartózkodott. A légitársaság szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy a repülő lezuhant, de az is elképzelhető, hogy kényszerleszállást hajtott végre, mert erre is felkészítették. A perui pilóták szövetségének elnöke szerint ez szinte lehetetlen azon a környéken.

Túlélők?

Ugyanakkor a dpa a hírügynökség jelentése szerint egy Manuel Trigoso nevű túlélő mobiltelefonon értesítette Limát, hogy a gépnek sikerült a kényszerleszállás, és vannak túlélők. A légitársaság egyelőre csak azt erősítette meg, hogy a telefonáló neve valóban szerepelt az 1396-os járat utaslistáján.

Gyalog kutatnak

Az 1965-ös gyártmányú, két turbólégcsavaros Fokker-28 elméletileg akár 62 utast is szállíthatott volna. A gép indulásakor jó idő volt, de az őserdő felett bármikor, hirtelen megváltozhat a helyzet. A környéken ködös, esős időjárás volt egész nap, de a meteorológusok szerint a tervezett leszállás időpontjában éppen nem esett az eső. A légierő helikopterekkel próbált az eltűnt gép nyomára akadni, de az esős időjárás miatt leállították a munkát. A mentőalakulatok gyalog próbálják megközelíteni a szerencsétlenség helyszínét, de az igen nehézkes a domborzati viszonyok miatt.