Zsuzsanna
-2 °C
7 °C

Országos razzia indul az illegális petárdaárusok ellen

2004.11.30. 09:43
Bár egy tavalyi rendelet szerint csak az év utolsó három napján árusítható petárda, egyes piacokon máris beszerezhetők a pirotechnikai eszközök. A rendőrség és a pénzügyőrség országos ellenőrző akcióra készül, a szabálysértő vevők és eladók egyaránt ötvenezer forintra büntethetők.
A rendőrség és a pénzügyőrség napokon belül megindítja országos akcióját az illegális petárdaárusok ellen. A hatóságok a piacokon és a közterületi árusoknál vizsgálódnak majd a legtöbbet, a rendőrök akár titkosszolgálati megfigyeléssel is próbálkozhatnak, adta hírül a Magyar Hírlap. Az erről szóló körlevelet, benne a felderítést segítő instrukciókkal, már szétküldték a megyei rendőrkapitányságoknak.

Egy 2003 decemberi kormányrendelet szerint petárdát csak az év három utolsó napján lehet legálisan árulni, használni pedig kizárólag december 31-én 18 órától január 1-én reggel 6 óráig szabad a pirotechnikai eszközöket. A rendelet a pirotechnikai eszközök úgynevezett kettes csoportjába tartozó petárdákra vonatkozik; amelyeknek a töltete meghaladja a 3 grammot. Eközben az EU minden más országában korlátozás nélkül megvásárolhatók, és a határon is átvihetők ezek az eszközök.

A forgalmazáshoz és árusításhoz szükséges engedélyek többségét az idei szezonban már kiadták, mondta a napilapnak az Országos Rendőr-főkapitányság illetékes vezetője. Hozzátette, a rendőrség újra és újra ellenőrizni fogja, hogy a robbanószereket előírásszerűen tárolják-e. Szabályos tárolást jelent egy fémkonténer vagy akár egy zárható rakterű kisteherautó. A magyar forgalmazóknak magyar nyelvű címkével kell ellátniuk a termékeket: ezen szerepelnie kell egyebek mellett a kereskedő adatainak, az áru nevének, a figyelmeztetésnek és a termék besorolásának. A kereskedőknek természetesen minden ügyeltről számlát kell adniuk.

Petárda a kínai piacon

A rendőrség szakértője kizárta, hogy a nagyobb üzletközpontokban vagy a kínai piacokon máris beszerezhető lenne a petárda; mint mondta, tudják, hogy milyen helyszínekre és időpontokra adtak ki engedélyeket.

A Magyar Hírlap munkatársa ugyanakkor a Fáy utcai piacon némi utánajárás után többféle petárdából válogathatott. A rendőrség szakértője szerint az illegális petárdakereskedésen kapott eladó árukészletét elkobozzák. Szabálysértési eljárásban mind a vevőre, mind az eladóra ötvenezer forintos büntetés szabható ki.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.