Vilma
-7 °C
4 °C

Több tucatnyi petárdával ment iskolába

2005.01.06. 16:25
Huszonhat petárda került elő egy kisiskolás táskájából Ercsiben. A Fejér megyei település iskolájában rendőrök vizsgálták át a táskát, és tűzszerészeknek adták át a kétmaroknyi pirotechnikai eszközt.

Ercsi rendőrőrsére szerdán délelőtt jelentették be, hogy az egyik helyi iskola tanulójánál több petárda van, és azok felrobbantásával fenyegeti iskolatársait, értesült a HavariaPress. A rendőrök átvizsgálták a gyerek iskolatáskáját, amelyből összesen huszonhat petárda került elő. A pirotechnikai eszközöket a nyomozók lefoglalták, és átadták a tűzszerészeknek.

Nagydob

"A világon semmi nem történt", mondta az Indexnek Bencze Péter, az Eötvös József Általános Iskola igazgatója. "Senki nem fenyegetett meg senkit, semmiféle bűncselekmény nem történt, semmi extra, amit nagydobra érdemes verni".

Az igazgató elmondása szerint a diák iskolatársai vették észre, hogy petárdák vannak nála, és ők szóltak a tanároknak. Korábban előfordult, hogy a szilveszter előtti és utáni napokban eldurrant egy-két petárda az iskolában, de szerdán ilyen nem volt, "egy másik ügy miatt voltak a rendőrök az iskolában, és a tanárok kérték meg őket, hogy vizsgálják át a gyerek táskáját". "Én nem érzem olyan súlyosnak a történteket", zárta mondandóját az igazgató.

Házirendbe ütköző

A tizennégy éves fiú a nála lévő pirotechnikai eszközökkel a kisebbeket azzal riogatta, hogy felrobbantja őket, mondta el érdeklődésünkre R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A táskája átvizsgálásakor talált pirotechnikai eszközök csomagolása nem került elő, így a rendőrök nem tudták megállapítani, hogy tiltott pirotechnikai termékről, vagy szabadon tartható petárdákról van-e szó.

A fiú ellen csak abban az esetben indít szabálysértési eljárást a rendőrség, amennyiben a szakértői vizsgálat is alátámasztja, hogy olyan pirotechnikai eszközök voltak nála, aminek tartására nem jogosult. Ha kiderül, hogy csak sima petárdákról volt szó, amiket a tizennegyedik életévüket betöltő személyek szabadon tarthatnak egész évben, akkor is iskolai fegyelmi eljárásra számíthat a fiú, a házirend megsérétése miatt.