A rablók garanciális javításra vitték a pisztolyt

2005.12.23. 14:12
Nem volt igazán profi bűnöző az a két férfi, akit a batéi benzinkút kirablásának gyanújával vettek őrizetbe. A két fiatalember a rablás során használt gázpiszolyt garanciális javításra vitte és kicseréltette egy boltban.

A rablók még november elején támadták meg a batéi benzinkutat. Autóval érkeztek, és a közeli temetőnél parkoltak le, ahol mintegy negyedórán át várták a megfelelő pillanatot. Amikor ez eljött, egyikük bement a benzinkutashoz, és úgy tett, mintha cigarettát vásárolna, majd fizetés helyett fegyvert rántott.

A kasszából és a páncélszekrényből közel 200 ezer forintot zsákmányolt, majd az autóban várakozó társával elmenekültek. Az épületből kifelé menet a rabló még elsütötte a gázpisztolyt, nyolc napon belül gyógyuló szemsérülést okozva ezzel a benzinkutatasnak.

A rendőrök lakossági bejelentés alapján jutottak el a rablókhoz, egy 21 éves dombóvári és egy 22 éves gyönki fiatalemberhez.

A két rabló nem volt igazán körültekintő. Buzás László alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője egyenesen "az év pofátlanságának" nevezte, hogy az elkövetők a rablás során meghibásodott fegyvert visszavitték a boltba és garanciálisan kicseréltették.

Elfogásuk után mindketten beismerő vallomást tettek. A megszerzett pénzt elmondásuk szerint már elköltötték.

A benzinkút kirablásának ötlete egyébként egy kórház pszichiátriai osztályán vetődött fel, ahol az egyik rablót kezelték. Mikor társa meglátogatta, kitalálták, hogy érdemes lenne kirabolni a benzinkutat, mert egyikük korábban már tankolt ott, és ígéretesnek tűnt a hely. Fegyveres rablásért öttől tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.