Kovi és 'lányai' visszaadták a pornó-Oscart

2003. október 7., kedd 09:10

A pornókirály, Kovi, valamint két sztárszínésznője, Michelle Wild és Maya Gold egy levél kíséretében, futárral küldte vissza az alig két hónapja átvett, a Popó magazin által alapított magyar pornó-Oscar-díjat - írja a Blikk. A két lány szolidáris volt producerével, Kovival, aki rendkívül sértőnek talált egy róla megjelent cikket.

A Popó magazin nevű erotikus lap tulajdonosa alapította a magyar pornó-Oscar-díjat, amelyet Kovinak és a két lánynak ítéltek idén.

"A lap legutóbbi számában, egy teljes oldalon olyan kirohanást intéztek ellenem, amely nagyon felháborított - fakadt ki a producer a Blikknek. - Nem tudom, hogyan egyeztetik össze az elismerést, majd a két hónap után közölt becsmérlést. A cikkben például azt írták: én azt mondtam, csak akkor támogatom az ügyet, ha kapok díjat. Ez hazugság. Mint a cikkben sok más minden is. Nincs nekem szükségem erre a díjra, hiszen van hét másik, és azok legalább jelentős értékű díjak. Például két valódi Oscar. Most fontolgatom, hogy perre viszem a dolgot."

A lányok kiálltak a producer mellett

Amikor Kovi elmondta Maya Goldnak, hogy visszaküldi az Oscart, a lány azonnal közölte, hogy csatlakozik hozzá. "Nem kívánja azok díját, akik a producerüket megalázzák". Michelle Wild ugyanígy döntött.

Ő egyébként a hét végén Barcelonában vehetett át egy rangos elismerést, a legjobb európai epizódszereplőnek járó díjat - értesült a Blikk.

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!