Közös út épült Pornóapáti és Deutsch-Schützen között
2009.12.07. 15:04 - MTI
Csupán száz méter hosszú az az útszakasz, amely Pornóapátit köti össze az ausztriai Deutsch-Schützen (Németlövő) községgel, de jó példája a magyar és az osztrák hivatalok együttműködésének, a két ország szakembereinek munkáját dicséri - közölte a magyarországi település független polgármestere, Purker Walter. A két szomszédos települést eddig egy zúzalékkal felszórt út kötötte össze, ezt váltotta most fel egy olyan aszfaltos út, amely az országos közúthálózatnak is a része, és amelyen nemcsak személygépkocsik, hanem autóbuszok is közlekednek.
Az összekötő út 60 százalékát osztrák forrásból, 40 százalékát, mintegy 5,4 millió forintot pedig a magyarországi Útpénztárból finanszírozták. A beruházás kivitelezését magyar és osztrák szakemberek közösen végezték. Purker Walter elmondta: az út megnyitásával hétfőtől menetrend szerinti buszjárat közlekedik, amely Güssingből (Németújvár) Pornóapáti érintésével szállítja az utasokat Oberwartba (Felsőőrre) és vissza. Az autóbuszok bioüzemanyaggal közlekednek, nem szennyezik a környezetet, így jó példát mutatnak azoknak a magyar gyerekeknek is, akik Pornóapátiban átszállva ezekkel a buszokkal járnak a határ menti osztrák iskolákba.







Kommentek
2009.12.07 15:54:45endre69
Miiivan? Magyar gyerekek osztrák iskolába?
Nem véletlenül magyarországi osztrák nemzetiségű gyerekek? vagy hogy van ez?
2009.12.07 16:14:25dawinD
endre69: magyar gyerekek.
Jó, jó, már csak Ágfalva és Lépesfalva között kellene egy ilyen..
2009.12.07 16:36:09kötözködő
Meg ki kéne szedni a behajtani tilos táblákat, amiket a sógorok a határra állítottak.
2009.12.07 16:42:16szcsongor
endre69: semmi furcsa nincs ebben, EU-n belul mar nincsenek hatarok, jarhat magyar gyerek osztrak iskolaba es forditva... mondjuk az osztrak gyerekek nyilvan nem tolonganak, hogy magyar iskolaba jarhassanak :)
2009.12.07 16:55:58ejha!
Azt írja a home page-e:
Népessége 384 fő, hienz dialektusú (bajor származású) nagyobbrészt németajkú nemzetiségi lakosság mellett magyar és kisszámú horvát anyanyelvű népesség lakja.
(A német nemzetiség becsült aránya 60-65 %, a KSH által végzett népszámlálási adatok ennél alacsonyabb számot mutatnak.)
Persze az különösen érdekes, hogy az osztrák iskolát ki fizeti. A magyar állam? Vagy az osztrák?
2009.12.07 17:18:29egy hülyemagyar
persze-persze tanuljon németül a gyerek mert majd hasznát veszi,szokás mondani,de mi van a magyar nyelv és irodalommal?Mert aki nem tanulja irodalmi nagyjainkat az már nemegészen magyar.
2009.12.07 17:21:36egy hülyemagyar
Csak érdeklődnék mikor inditanak iskolabuszokat romániai román iskolákba?
2009.12.07 17:28:36rozsdapeti
"Az autóbuszok bioüzemanyaggal közlekednek, nem szennyezik a környezetet.." ÁÁÁÁÁ. Má hogy a pokolba ne szennyezné? A pedálos, az nem szennyez.
Azért, mert nem kőolajalapú, még nem ártatlan babarózsaszín. Hanem nagyon is fekete. Korom.
Kérdezzék meg a hörgőcskéiket a zöldrefestők!
2009.12.07 17:28:53ejha!
Az a magyar aki itt fizeti az adót és a járulékot.
Tök mindegy, hogy hova járt iskolába.
2009.12.07 17:33:41hidewatch
bocsanat hogy ezt irom, de az eletben kitorolheted a hatsodat az irodalmi nagyjainkkal...
Sajnos ez van.
Nem reg volt egy musor, ahol bemutattak hogy mikent jar at sok sok alt iskolas gyerek Ausztriaba tanulni, hogy mennyivel szinvonalasabban (es kevesebb penzbe kerul a szuloknek!) tanitanak sok sok magyar gyereket az osztrak hatar tuloldalan.
Ehhez csak gratulalni tudok a magyar allamnak!
2009.12.07 17:33:46pi314
@egy hülyemagyar
Csak érdeklődnék mikor inditanak iskolabuszokat romániai román iskolákba?
Mihelyst lesz rá igény, vagyis lesz annyi román iskolába vágyó diák egy határmenti községben, hogy megérje buszt indítani.
2009.12.07 17:34:31szerella
A parlament felújitása valakiknek jó pénzt hoz. Akkor meg miért sietnének vele? Nyilván érdekük, hogy folyamatosan legyen munkájuk.
2009.12.07 17:53:42mista
most komolyan, először azt hittem, ez valami vicc. létező magyar település, és az a neve, hogy pornóapáti? hát beszarok.
2009.12.07 18:15:48Pedró_27
Re: egy hülyemagyar
"persze-persze tanuljon németül a gyerek mert majd hasznát veszi,szokás mondani,de mi van a magyar nyelv és irodalommal?Mert aki nem tanulja irodalmi nagyjainkat az már nemegészen magyar."
Nem kel ezt ennyire mellre szívni. Nagy részük sváb, de ha ne, akkor is sznob. Semmi nem változott, csak intézményesül.Rméljük, hogy ott is maradnak, h már annyira ott érzik jól magukat.
Különben is, itt van hidewatch, aki nyilván magyar iskolában tanult, mégis ilyeneket ír, hogy "bocsanat hogy ezt irom, de az eletben kitorolheted a hatsodat az irodalmi nagyjainkkal...
Sajnos ez van." Ha csak azt megtanítják az osztrák iskolákban, hogy csak egyutolsó, szánnivaló primitív tapló ír ilyeneket bármely nemzet (!) irodalmi nagyjairól, akkor már nem is olyan nagy baj az az osztrák iskola...
2009.12.07 18:47:04laca888
Mista!! Most komolyan azt hittem hogy már nincs olyan ember aki még ne csodálkozta volna ki magát a falunk nevén. Egyébként a falut németül Pernau-nak hívják és képzeld, olyan régóta, hogy akkor a pornó ( már mint az XXX ) még fel sem találódott.
2009.12.07 20:27:09Indeximeä
pornó falva osztrák lett.
ja ja snell, snell, ich kome.
Csá csumi.
2009.12.07 20:57:21Önjáró Talajgyalu
Ausztriaban van Fuckings is. Ezutan egy Pornoapati osztrakia fele huzasan nem kellene csodalkozni. :)
2009.12.07 21:31:08ako-ako
Pornopapati pont közepen van Fucking es Bugyi között.
2009.12.07 23:03:07Intizar
Milyen HATTÁRTALANUL szellemes kommentek... Nem csoda, hogy ez az ország ott tart, ahol. Akár az óvodában. A bátor fiúcskák azt ordítják, kaki, pisi, és mindenki dől a röööhögéstől.
2009.12.07 23:39:27damogran_
Nyilván ha valaki egy kicsit is jót akar a gyerekének, és megteheti, a határ túloldalára íratja a gyereket. Az pedig, hogy magyar irodalmat nem tanul majd a gyerek, sajnálatos, ellenben magas színvonalú oktatást kap, és a német nyelvvel sem lesz gondja. ( = a későbbi megélhetése is nagyságrendekkel jobban biztosítva lesz)
2009.12.08 10:40:25hidewatch
damogran_ jol megfogalmazta a lenyeget.
Pedro_27: a te utolso szannivalo primitiv taplod egy ket diplomas ember, aki nagyon sajnalja, hogy ennyi evig kell(ett) tobbszor is ugyanazt megtanulnia a mi nagy irodalmi magyarjainkrol. Es hogy ez miert baj? Mert sok sok irodalmi magyarrol KELL tanulni eveken keresztul, TOBBSZOR is, de ugyanez nem adatik meg azon tenyelg nagy magyarjainknak, akik az eletben nagyot alakitottak. Vannak pl Nobel dijasaink, vagy olyan muszaki szakemberek, akik vilagviszonylatban is komoly felfedezest tettek/oldottak meg, es az emberek nagy resze roluk SEMMIT nem tanul/tud. (c vitamin, gyufa, atom energia/bomba...)
De hogy ne ragadjunk le a muszaki dolgoknal, ha a sok sok magyar nagyjainkat tobbszor is tanulo tisztelt honfitarsunknak lenne nemi alap banki, gazdasagi ismerete, akkor nem tartanank ott, hogy most rengetegen nem tudjak fizetni a felvett hiteleket.