Natália
-3 °C
8 °C

Tizenkét év börtön a pedofil papnak

2005.09.21. 17:43
Tizenkét évi börtönre ítélték Denis Vadeboncoeurt. A 65 éves pap annak ellenére kapott megbízást, hogy közszeméremsértés és szodómia miatt már börtönben ült húsz hónapot Kanadában.

Tizenkét évi börtönre ítéltek szerdán a franciaországi Evreux-ben egy kanadai papot, aki rendszeresen megerőszakolta plébániája egyik fiatal tagját. A 65 éves Denis Vadeboncoeurt annak ellenére nevezték ki 1988-ban az észak-franciaországi Lieurey plébánosává, hogy Kanadában már priusza volt "közszeméremsértés, szodómia, serdülők elleni szexuális támadások" miatt.

Mostani ügyében az áldozat, egy fiatal pap 2000-ben tett feljelentést, elmondva, hogy "lelki vezetője" három éven át, 1990 és 1993 között, amikor ő még 14-17 éves volt, rendszeresen megerőszakolta. Vadeboncoeur azért érkezett Franciaországba, hogy húszhónapos kanadai börtönbüntetésének letöltése után új életet kezdjen Európában.

Az evreux-i egyházmegye akkori vezetője, Jacques Gaillot püspök elismerte, hogy súlyos hibát követett el, amikor előéletének ismeretében is plébánossá nevezte ki - hosszas vívódás után - a kanadai papot. Mint mondta, akkoriban "kevésbé volt érzékeny a pedofília problémájára, mint napjainkban".

A rovott múltú pap személyi dossziéja egyébként különös módon eltűnt a püspökség irattárából, amikor a Vatikánétól eltérő nézetek hangoztatása miatt leváltott Gaillot utódja, Jacques David püspök 1995-ben átvette a normandiai egyházmegye vezetését.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!