Éjjel-nappal ihatnak a britek

2005.11.22. 11:39
Angliában csütörtöktől először tarthatnak nyitva éjjel-nappal is kocsmák. Ezzel vége a szigetország 1914 óta tartó hagyományának, amely szerint a pubokban este tizenegy órakor mindenkinek vennie kellett a kabátját. A lazább szabályozásnak a fiatalok örülnek, a rendőrség szerint ez maga a pokol.

Angliában 1914 óta a kocsmák fontos rituáléja volt, amikor a csapos záróra előtt tíz perccel megkondította kis harangját, és bejelentette az utolsó kört, a last ordert. A vendégeknek pontban tizenegy órakor haza kellett indulniuk, hogy kialudják magukat, és másnap dolgozni induljanak (már akinek volt munkája).

Nyakló nélkül

Csütörtöktől vége ennek a szép hagyománynak: ekkortól nyithatnak meg a szigetországban az első éjjel-nappal nyitva tartó kocsmák.

Az új rendelkezést sokan hibásnak és veszélyesnek tartják. A lazább kocsmai nyitvatartási szabályokat a 18-24 éves korosztály kivételével a társadalom többsége elutasítja. Egyesek attól tartanak, hogy mostantól nem lesz semmi, ami az alkoholistákat korlátozná.

Tony Booth, Tony Blair miniszterelnök apósa tudja miről beszél: a hetvenes évek végéig húsz éven át ő maga is igencsak közelről ismerte a kocsmák világát, aztán letette a poharat. Mint a Daily Mirrornak elmondta: „mi angolok nem úgy iszunk, mint a mediterrán emberek, akik egy óráig is el tudnak ücsörögni egy pohár bor mellett. Mi primitívív, szörnyű angolszász módra iszunk. Azért iszunk, hogy berúgjunk.”

A rendőrök aggódnak

Felmérések szerint az Angliában és Walesben működő 81 ezer pub hetven százaléka szeretne élni az új lehetőséggel és hosszabb ideig tartana nyitva este tizenegy óránál.

Ez igazi rémálom a rendőrségnek, amely egyelőre tanácstalan, mit is kezdjen a sok részeg emberrel az utcán. Csak Londonban így is átlagosan minden percben történik olyan fizikai összetűzés, amelyben ittas személy is szerepet játszik. Nem véletlen, hogy a rendőrségi cellák éjszakára megtelnek. „Ha huszonnégy órán át lehet inni, az az embereimnek huszonnégy órás poklot jelent” – mondta egy rendőrkapitány.