A zimonyi klánt sejtik a horvát újságíró-gyilkosság mögött

2008.10.26. 14:45
A szerb kormányfő elleni merényletért felelős Zimonyi klán áll Ivo Pukanic horvát laptulajdonos meggyilkolása mögött, állítják egyes szerb lapok. Szerintük a szerb kapcsolatra utal, hogy a laptulajdonos kocsiját szerb gyártmányú plasztikbombával robbantották fel.

Egyes szerbiai újságok szerint a hírhedt zimonyi klán áll Ivo Pukanic horvát laptulajdonos meggyilkolása mögött. A zimonyi klán hajtotta végre öt évvel ezelőtt a gyilkos merényletet Zoran Djindjics szerb kormányfő ellen. Egyes tagjai azonban elmenekültek az igazságszolgáltatás elő, és a térségben tevékenykednek.

A Press, a Kurir és az Alo című bulvárlapok szerint a horvát rendőrség a legkomolyabban vizsgálja azt a nyomot, amely szerint a merénylethez köze van a szerb alvilágnak, aminek tagjai a gyilkosságot követően tüstént Boszniába távoztak.

A klán bérgyilkosát Horvátországban látták

Értesülések szerint ugyanis a horvát belügyminisztérium olyan információk birtokába jutott, hogy Szretko Klainicsot, a hírhedt zimonyi klán első számú bérgyilkosát a hét elején Horvátországban látták. A gyilkosság csütörtökön este történt. A Press szerint Kalinicsra gyanakodnak, mint esetleges végrehajtóra.

Egy ilyen gyilkosságot csak egy hidegvérű, félelmet nem ismerő profi követhet el, ez pedig ráillik Klainicsra, vélik a szerb lapok. A szerb kapcsolatra utal, hogy a robbanóanyag is, amellyel felrobbantották Pukanic gépkocsiját, szerb gyártmányú. PEP 500 mintájú katonai plasztikbombáról van szó, amelyet a szerb különleges egységek, az úgynevezett vörössapkások használtak a szerbiai alvilági leszámolásokban.

Nem az írásai miatt gyilkolták meg

A szerb bulvárlapok szerint a horvát rendőrség kétli, hogy Pukanicot írásai miatt gyilkoltatták meg. Szerintük inkább azért, mert veszélyes emberekkel lépett kapcsolatba, és nagy hasznot hozó üzletet kötött velük, ami nem tetszett egyes maffavezéreknek. A belgrádi Kurir zágrábi értesülései szerint a szervezett bűnözésről cikkező Pukanicot a Cazim Osmani vezette boszniai albán maffia gyilkolta meg.

Milorad Veljovics, a szerb rendőrség igazgatója a horvát televíziónak kijelentette, hogy a szerb rendőrség nem rendelkezik semmiféle információval Ivo Pukanic meggyilkolásával kapcsolatban, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek a horvát kollégák segítségére. A horvát televízió híre szerint szombaton a zágrábi központi rendőrparancsnokság épülete előtt egy belgrádi rendszámtáblájú luxusgépkocsi állt meg. Feltételezések szerint szerb bűnügyi szakértőket hozott, hogy segítségre legyenek a merénylet kiderítésében.

Ivo Pukanic kocsija alá csütörtökön este helyeztek robbanószerkezetet. A detonációban vele együtt életét vesztette még Niko Franjic, a lap marketingigazgatója is.