300 milliós rablás gyanúsítottjait fogták el

2006.05.12. 12:29
A rablóknak viszonylag egyszerű dolguk volt, a zsákmányt azonban nem sokáig élvezhették, a Terrorelhárító Szolgálat kedden hajnalban rajta ütött a bandán.

A terrorelhárító szolgálat és a Pest megyei rendőrök közösen fogták el egy 300 milliós rablás gyanúsítottjait, akiket előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - közölte az MTI-vel a rendőrség pénteken.

A nyomozás szerint egy 40 éves budapesti férfi három gyáli férfit kért meg áprilisban, hogy kísérjék el egy budapesti bankfiókba, mivel 337 millió 500 ezer forint készpénzt akar felvenni; ebből az összegből akarta korábbi kölcsöneit törleszteni. Miután a sértett az összeget felvette, az egyik kísérő édesanyjának házába vitték, ahol a gyanúsítottak csupán 6 millió forintot adtak át neki, a fennmaradó 331 millió 500 ezer forintot egymás között szétosztották. A sértett hiába tiltakozott, kísérői bántalmazták, megfenyegették és arra kényszerítették, hogy lemondjon a pénzről.

Mivel a férfiak nagy valószínűséggel rendelkeztek lőfegyverrel , két gyanúsítottat a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Terrorelhárító Szolgálata és a Pest megyei rendőrök közös, szervezett akció keretében fogtak el kedden hajnalban. Az erőszakos és vagyonelleni bűncselekmények elkövetése miatt büntetett előéletű harmadik gyanúsított jelenleg szökésben van, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A gyanúsítottak lakhelyén tartott házkutatásnál nagy értékű járműveket, arany ékszereket, többszázezer forintnyi készpénzt és összesen csaknem 60 millió forint értékű valutát, valamint szamurájkardot, tőröket, késeket - foglaltak le a rendőrök.