Mária
-6 °C
-2 °C

Kamasz emberrablókat kaptak el Tatán

2003.01.21. 12:59
Elrabolt egy asszonyt, és egymilliárd forintos váltságdíjat akart kérni a szabadon engedéséért két tatai középiskolás - értesült a HavariaPress. A két fiú mindent kitervelt előre, és papíron még az egymilliárd forintot is elköltötték.
A két fiú régóta tervezgette a bűncselekményt, melyet azonban csak részben sikerült végrehajtaniuk. A forgatókönyvnek megfelelően a 17 és a 15 éves gyerek egy vascsövet helyezett el a Tópart sétányon. Tudták, hogy a nő, aki egyébként egy helybeli vállalkozó volt felesége, rendszeresen arra jár kocsival.

Mint egy ócska akciófilmben

Amikor az asszony meglátta az akadályt, kiszállt az autóból, a fiúk pedig megtámadták, megverték, majd berakták a csomagtartóba. Ezután beszálltak a kocsiba és elhajtottak.

Egy közeli iroda dolgozói jelentették is, hogy sikoltozást és dulakodás zaját hallották a sétány felől, de a rendőrök nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat. Az emberrablók egy búvóhelyre akarták szállítani a nőt, de útközben árokba csúsztak egy elhagyott, lakatlan részen. Ezután kiszálltak a kocsiból, és magára hagyták a sérült nőt.

Mindent kiterveltek

Az ügyben este kezdtek nyomozni, miután volt férje bejelentette az asszony eltűnését, és azt, hogy a nő mobiltelefonját megtalálták a sétányon. A nyomozók gyorsan eljutottak a két fiúhoz. Éjfél után fogták el őket, és megtalálták az elrabolt nőt is. A házkutatásoknál előkerültek a rablás pontosan kidolgozott tervei.

A két fiú még az egymilliárd forintot is elköltötte papíron, amit a nő elengedéséért akartak kérni volt férjétől. Egyikük el is ismerte a bűncselekmény elkövetését, társa azonban egyelőre mindent tagad. Ellenük emberrablás kísérlete miatt indítottak eljárást. Ezért a bűncselekményért a bíróság akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.