Megzsarolta a szemtanú a játékpisztolyos rablókat

2002.06.12. 13:42
Őrizetbe kerültek a zirci takarékszövetkezet márciusi kirablói, akik játékpisztollyal szerezték meg a pénzt. A rendőrség őrizetbe vette a rablás felbújtóját és azt a zsarolót is, aki felismerte a rablókat és pénzt követelt tölük, hallgatásáért.
Elfogták azt a nyolc fiatalembert, akik még márciusban kirabolták a Zirci Takarékszövetkezetet. Mint kiderült a bűncselekményt egy játékpisztollyal követték el. A rendőrség őrizetbe kerültek a rablók, a felbujtó és eljárás indult egy őket felismerő zsaroló ellen.

Festék patron a bankók közt

A Veszprém megyei településen lévő pénzintézetet egy nyolctagú banda rabolta ki, akik közül négy fiatalkorú, egyikük pedig még általános iskolába jár. Még március első napján - miközben a többiek a környéket figyelték - egy 20 éves fiatalember álarcban bement a takarékszövetkezetbe és egy pisztollyal arra kényszeríttette a dolgozókat, hogy adják át az ott található pénzt. Az alkalmazottak eleget tettek a felszólításnak, azonban a több mint egymillió forint közé egy piros festékpatront rejtettek.

Kétszázezer a hallgatás ára

A rablóknak azonban szerencséjük volt és a patron csak a bankjegyek egy részét festette be. Az esetnek szemtanúja volt egy 20 éves pincérnő, aki látásból ismerte a tetteseket és hallgatásáért még a helyszínen 200 ezer forintot követelt és kapott tőlük.

A rendőrség az elmúlt napokban nyomára jutott a rablóknak, akik beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy a bűncselekményt egy műanyag játékpisztollyal követték el, kitervelője pedig egy 27 éves férfi, aki a rablásban nem vett részt, azonban a zsákmányból részesedett. A pénzt műszaki cikkekre, ruhára és szórakozásra költötték. A felbujtó és az álarcos rabló előzetes letartóztatását kezdeményezték, míg a többi elkövető szabadlábon védekezhet.