Judit
3 °C
6 °C

Három napig erőszakolta áldozatát

2003.08.13. 06:18
Napokon át fogva tartotta, bántalmazta és megerőszakolta áldozatát egy budapesti férfi. A 27 éves C. Ádámot összehangolt akció keretében fogta el a rendőrség.
A BRFK VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya erőszakos közösülés, valamint személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást C. Ádám 27 éves budapesti lakos ellen. A gyanúsított - akit a rendőrség őrizetbe vett - augusztus ötödikén éjjel tizenegy óra körül megjelent a 23 éves sértett lakása előtt, és kényszerítette, hogy vele menjen az ő VII. kerületi lakásába.

Három nap erőszak

Ott napokig fogva tartotta, megfenyegette, bántalmazta, és több alkalommal közösülésre kényszerítette. A sértett csak augusztus nyolcadikán tudta elhagyni a férfi lakását, aki telefonon ezután is többször megfenyegette.

A nő végül aug.11-én feljelentést tett a IV. kerületi kapitányságon. C.Ádámot a IV. kerületi rendőrök - polgárőrök segítségével, összehangolt akció keretében - augusztus 12-én 16 óra körül fogták el Újpest Központ közelében. Vele szemben a további eljárást a VI.-VII. kerületi kapitányság folytatja le, valamint előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!