Ratzinger kényszerítette lemondásra a lázadó jezsuitát

2005.05.08. 17:57
A pápává választásáig Joseph Ratzinger bíboros irányítása alatt álló hittani kongregáció nyomására távozott az American című New York-i katolikus lap főszerkesztői posztjáról Thomas Reese. A jezsuita páter bírálta az egyház a melegekkel és az óvszerhasználattal kapcsolatos álláspontját.

Vatikáni nyomásra lemondott az America című amerikai római katolikus hetilap főszerkesztője, írja a New York Times. Thomas Reese jezsuita páter olyan vitás kérdésekben közölt az egyház álláspontját bíráló cikkeket is, mint az azonos neműek házassága, a terhességmegszakítás, vagy az óvszer használatának a tilalma az AIDS elleni küzdelemben.

Gyakori vendége volt a televíziók vitaműsorainak és nemrég könyvet jelentetett meg a Vatikánról. A New Yorkban szerkesztett, jezsuiták által kiadott hetilap mindenféle magyarázat nélkül adott hírt arról, hogy a főszerkesztő hét év után június 1-én megválik posztjától.

A főszerkesztőt az utóbbi négy évben szóban és írásban többször is figyelmeztette a Vatikán Hittani Kongregációja, amelynek prefektusa a legutóbbi időkig Joseph Ratzinger német bíboros, XVI. Benedek volt. A kongregáció korábban már olyan választás elé állította a lapot, hogy menessze a főszerkesztőt vagy cenzúrabizottság fogja vizsgáljni a tartalmát, de a jezsuitákkal folytatott vita után végül mégis engedett.

A National Catholic Reporter című független kiadvány szerint a hittételek tiszteletben tartása felett őrködő testület március közepén, vagyis még Ratzinger bíboros pápává választása előtt adott utasítást Reese leváltására. Utódja a helyettese lesz, aki méltatásában arról írt, hogy Reese megvilágította a vitás témák másik oldalát és hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus hírmagazin az aktuális egyházügyi kérdések intellektuális vitafóruma lett az Egyesült Államokban.

Thomas Reese közleményben mondott köszönetet munkatársainak és az olvasóknak, de nem utalt rá benne, hogy távozását kikényszerítették.