Ambrus
-7 °C
3 °C

Orális szexért ítéltek börtönre egy norvég nőt

2005.04.29. 11:35
A büntetőpert eredményező eset egy házibuli után történt: a bíróság úgy látta bizonyítottnak, hogy a vádlott kihasználta a sértett állapotát, lehúzta az alvó férfi nadrágját és orális aktusba kezdett.

Kilenc hónap börtönre ítéltek Norvégiában egy nőt, mert nemi erőszakot követett el egy férfin. Az eset nagy visszhangot váltott ki a skandináv országban, mivel ez volt az első alkalom, hogy nemi erőszakkal vádoltak meg egy nőt, írja a norvég Aftenposten.

A 23 éves hölgy áldozata egy 31 éves férfi volt. Az eset még január 4-én, egy házibuli után történt: a nő kihasználta, hogy a férfit elnyomta az álom a kanapén, lehúzta nadrágját és orális aktusba kezdett. Hamarosan felébredt a férfi, és annyira nem tetszett neki a dolog, hogy feljelentette a nőt.

A bíróság elé állított nő beismerte tettét, de védekezése szerint a férfi nagyon is ébren volt, egyáltalán nem tiltakozott, sőt készséggel és mosolyogva fogadta a közeledést.

A bíróság végül a sértettnek adott igazat és a kilenc hónapos szabadságvesztés mellett még negyvenezer korona (1,2 millió forint) kártérítés megfizetésére is kötelezte a nőt. Norvégiában nemi erőszaknak számít minden szexuális cselekedet, amely ellen képtelen a passzív fél tiltakozni, például eszméletlensége vagy más ok miatt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.