Húszmillió fontos bankrablás Belfastban

2004.12.22. 08:05
Szélsőséges félkatonai terrorszervezet állhat Nagy-Britannia történetének legnagyobb bankrablása mögött. Az északír Northern Bankból hétmilliárd forintnyi fontot raboltak két, foglyul ejtett családtagjaival zsarolt banki vezető segítségével. Az északír rendőrség szerint az akciót semmiképpen nem lehetett volna végrehajtani a szélsőséges szervezetek támogatása nélkül.

Nagy-Britannia történetének legnagyobb bankrablását hajtotta végre egy fegyveres csoport Belfastban. Az emberrablással kombinált akció során a feltételezések szerint az Ideiglenes IRA terrorszervezethez kötődő fegyveresek az első becslések szerint húszmillió fontot (több mint hétmilliárd forintot) zsákmányoltak, írja a Guardian.

Túszejtés, zsarolás

A lap értesülései szerint a bankrablók vasárnap este tízkor léptek akcióba, amikor megzsarolták a Northern Bank, Észak-Írország négy pénzverési joggal bíró bankja egyikének két vezetőjét. A fegyveresek fogságba ejtették családtagjaikat, a két, a bank széfjének kódjait ismerő bankvezért pedig arra kényszerítették, hogy szokásukhoz híven menjenek be munkahelyükre hétfőn.

A megzsarolt bankvezetőknek aztán este, a bank zárása után utat kellett nyitniuk a bankrablóknak, akik kint várakoztak. A Guardian értesülései szerint a karácsonyi bevásárlási időszakban a kiskereskedők bevételeit is őrző bankban hatalmas pénzt tartottak, a bankrablóknak valamennyit hátra is kellett hagyniuk, mert nem fért be autójukba. A pénz átpakolása órákig tarthatott.

Szélsőséges bankrablók

A rablás után a fegyveresek elengedték a bankvezéreket és családjukat, akik sértetlenül úszták meg az akciót. Csak az egyik bankvezetőt kellett kórházba szállítani, akit a fegyveresek mindentől távol, egy mezőn dobtak ki az autójukból, és a hideg éjszakában erősen lehűlt a teste, írja a Guardian.

A bankrablás szervezettsége a lapnak nyilatkozók szerint arra utal, hogy az akciót nem egyszerű bűnözők, hanem szélsőséges fegyveres csoporok tagjai hajthatták végre. Egy neve elhallgatását kérő rendőri vezető szerint a kivitelezés alapján az Ideiglenes IRÁ-t, a legnagyobb katolikus terrorszervezet szakadár, a béketárgyalásokat el nem ismerő szárnyát gyanúsítják. "A lojalista (protestáns) csoportok nem elég szervezettek egy ilyen akcióhoz", mondta.

A britpárti Ulsteri Demokrata Párt (DUP) elnöksége is a katolikus szélsőségeseket gyanúsítja az akcióval. A párt nyilatkozata szerint az akció jól példázza a maffiatársadalmat, ami Észak-Írországban kialakult.

Munkanélküli terroristák

Sam Kinkaid, a bankrablást vizsgáló nyomozó ugyanakkor nem akart elhamarkodottan véleményt mondani arról, hogy katolikus vagy protestáns szervezet állhat a háttérben. A fegyveres csoportok jelentette veszélyeket azonban elismeri. "Mindkét oldal félkatonai alakulatai rablások sorozatát hajtották végre az elmúlt fél évben", nyilatkozta a Guardiannak.

A lap szerint a félkatonai szervezetek és a bűnözők között az észak-ír tűzszünet, a nagypénteki egyezmény óta nőtt meg az átjárás. A munka nélkül maradt millitánsok a szervezet bűnözésben kamatoztatják ismereteiket. "A tűzszünet után a legtöbb fegyveres bűnözőnek állt. A bűnözők pedig nem tevékenykedhetnek a még mindig rendfenntartóként működő félkatonai szervezetek jóváhagyása nélkül", mondta a Guardiannak Kinkaid.