Mária
-7 °C
3 °C

Súlyosbíthatják a német kannibál ítéletét

2006.01.12. 13:56
Tovább borzolhatja a német idegeket Armin Meiwes pere, amit csütörtökön ismét első fokon kezdett tárgyalni a frankfurti bíróság. Meiwest 2004 januárjában nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték, mivel közös megegyezés alapján megölt, majd elfogyasztott egy berlini mérnököt.

Csütörtökön ismét belevágtak Németország legbizarrabb bírósági ügyébe, újra bíróság elé áll ugyanis Armin Meiwes, a hírhedt berlini számítógépes szakember, jelentette a Reuters. A férfit két évvel ezelőtt nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte a kasseli bíróság első fokon, mivel megölt, majd elfogyasztott egy berlini mérnököt.

A német szövetségi bíróság azonban túl enyhének találta az alsóbb fokon hozott ítéletet, így 2005 áprilisában helyt adott az ügyészi fellebbezésnek és újratárgyalást rendelt el Armin Meiwes ügyében.


A kannibál szája

A 43 éves vádlott beismerte, hogy egy hatórás szado-mazochista szexorgia után meggyilkolta áldozatát, miután "előjátékként" közös megegyezéssel levágták péniszét, majd kisütve elfogyasztották. Ezután a kannibál feldarabolta Jürgen Brandest, és a mélyhűtőben tárolta, hogy hónapokig lakmározhasson belőle. A berlini mérnök önként jelentkezett Meiwes interneten feladott hirdetésére. Az "aktus" Meiwes rotenburgi otthonában történt 2001-ben.

Az ügy furcsaságai közé tartozik, hogy a német jogban ismeretlen a kannibalizmus. Mivel maga az áldozat kérte, hogy szexpartnere egyen belőle, az első fokú tárgyaláson a vádlott védői úgy állították be a dolgot, hogy voltaképpen az eutanázia sajátos változatáról van szó. A "kegyes halált" is tiltják a német törvények, de ilyen esetekben maximum ötéves szabadságvesztést szabhatnak ki.

A bíróságnak most meg kell vizsgálja Meiwes indítékait, miután a legfelsőbb bíróság rámutatott: az első fokú ítéletnél nem vették figyelembe, hogy Meiwes végig filmezte az egész vérgőzös procedúrát. Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért Meiwesre, érvelése szerint a férfi egyértelműen perverz szexuális vágyainak kielégítésére gyilkolt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.