Meghalt a rendőr által lelőtt rendőr

2007.01.28. 10:44
A kórházban belehalt sérüléseibe az a 27 éves törzsőrmester, akit egy társa sebesített meg vétlen lövéssel szombat este. Az ügyben az első kerületi kapitányság vizsgálatot indított el. A lövést leadó 30 éves rendőrt felfüggesztették, az ügyészség vizsgálatot kezdett ellene.

A kórházban belehalt sérüléseibe az a 27 éves törzsőrmester, akit egy társa sebesített meg szombaton vétlen lövéssel Budapesten. Hírügynökségi értesülések szerint szombat este, a szolgálat leadása után a fővárosi első kerületi kapitányság két járőre viccelődve éppen liftbe szállt, amikor egyikük fegyvere véletlenül elsült.

Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy az eset szombat este történt az I. kerületi rendőrkapitányságon. Annyiban azonban pontosította a korábbi információkat, hogy a két rendőr még nem adta le, csak leadta volna a szolgálatát, amikor a fegyver véletlenül elsült.

Úgy tudni, a rendőrt a szegycsontja tájékán találta el a golyó. A sérült rendőrt nyomban a kórházba szállították, azonban ez sem segített rajta. A BRFK a törzsőrmestert saját halottjának tekinti – közölte Jármy Tibor.

Az első kerületi kapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el az eset körülményeinek tisztázására. Az ügyészség vizsgálatot indított a lövést leadó 30 éves rendőr ellen. Őt az eljárás idejére felfüggesztették állásából, de szabadlábon védekezhet.