Állatot áldoztak, leégett az erdő

2002.09.09. 21:36
Egy rituális állatáldozatot bemutató szertartáshoz használt gyertyák lobbantották lángra az erdőt Los Angeles mellett a múlt héten, állítják a kaliforniai tűzoltók.
Több ezer kempingezőt kellett kitelepíteni egy erdőtűz miatt, amely Los Angelestől északra lobbant fel szeptember 1-jén. A nagy szárazság és az erős szél miatt a lángok gyorsan terjedtek. Eddig hetvenkét, kisebb nagyobb épület vált a lángok martalékává, köztük három erdészház is. A tűzoltók egészen a múlt hét végéig azt feltételezték, hogy egy villámcsapás okozta a mintegy 6900 hektáron pusztító tüzet. A legutóbbi vizsgálatok azonban emberi tevékenységre utaló nyomokat tártak fel a helyszínen, mondta a Reutersnek a tűzoltóság szóvivője.

A szakértők azt feltételezik, hogy egy állatáldozatot bemutató szertartást rendeztek a nemzeti parkban, és az ott használt gyertyák okozták a tüzet.

Vallásgyakorlás állatáldozattal

Többen azt állítják, hogy a San Gabriel-hegységben fekvő erdő gyakori színhelye a santeria-hívek összejöveteleinek. A santeria eredetileg egy Nyugat-Afrikából származó vallás. A helyiek szerint a hívek gyakran mutatnak be kecske, csirke vagy egyéb kisebb állatáldozatot a szertartásaikon. Az összejöveteleket az erdőben tartják, mert azt megszentelt helynek tartják. Az erdészek átlagosan havonta egyszer találnak gyertyákat, ruhafoszlányokat és rajzokat különböző állatok tetemei körül. A hatóságok dolgát nehezíti, hogy a vallásgyakorlók szertartásaik során őrszemeket is alkalmaznak.