Pirotechnikai raktár robbant Törökbálinton

2004.08.06. 07:12
Péntek délelőtt még mindig tíz tűzoltójármű locsolja, hűti a törökbálinti pirotechnikai raktárban bekövetkezett robbanás helyszínét, a tüzet hajnalra eloltották. A katasztrófában két ember életét vesztette, egy embert nem találnak, tízen könnyebben megsérültek. A detonáció után a környék házai kigyulladtak, a lakókat kitelepítették otthonaikból. A tűz okairól nem tudni, de azt a feltételezést kizárták, hogy egy repülő zuhant volna a raktárra. Ignácz István, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bejelentette: elkészült a miniszterelnök által kért gyorsjelentés a robbanás körülményeiről. Medgyessy Péter kormányfő még csütörtök esti helyszini szemléje során kért tájékoztatást a vizsgálatról.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Egyelőre nem találják a törökbálinti pirotechnikai raktár területén történt robbanásban eltűnt harmadik embert. A detonációk következtében keletkezett tüzet időközben eloltották, de a tűzoltók 10 járművel tartózkodnak a helyszínen, hűtik és locsolják a területet. Jelenleg is tart a helyszíni szemle. Bővebben a pénteki helyzetről>>>

A rendőrség tájékoztatása szerint az éjszaka megtalált második holttestet még nem sikerült azonosítani, mivel szinte a felismerhetetlenségig megégett. A holttestet 250 méterre találták meg az épülettől, valószínűleg a robbanás ereje vetett a raktártól ilyen távolságra. Az elsőként megtalált budapesti férfit a raktár egyik tulajdonosa a helyszínen azonosította.

Törökbálint-Pistályon csütörtök délután öt órakor felrobbant a Mechanikai Művekben egy pirotechnikai raktár. A tüzet három órával a robbanás után, este nyolc órára sikerült lokalizálni. Két tároló konténert továbbra is hűteni kellett, mert tartalma felrobbanhatott volna, amitől ismét 500-1000 méteres sugarú körben szóródhattak volna szét a pirotechnikai anyagok.

A tűzoltók attól is tartottak, hogy a vízsugárral olyan pirotechnikai eszközöket locsolnak a raktár romjai alatt, amelyeknek sajátossága, hogy vízzel érintkezve robbannak. A törökbálinti raktárban ötven tonnányi pirotechnikai robbanószer volt.

Öt óra körül egy hatalmas, ablakokat megrázkódtató robbanást lehetett hallani, majd több kisebbet. A fegyverropogásra emlékeztető hangok még órákkal később is ismétlődtek. A raktárban a robbanás idején három ember tartózkodott, de a sorozatos robbanások miatt a tűzoltók sokáig egyáltalán nem tudták megközelíteni az épületet.

A robbanás tíz sérültjét a Tétényi úti és a János kórházba szállították. Az Index helyszínen tartózkodó tudósítói a robbanás után órákkal is arról számoltak be, hogy a látómező felét füst borította, időnként pedig percekig tartó tűzijátékszerű jelenséget látni. A tűzfészektől két-háromszáz méterre lévő Trafó utcában a házak ablakai kitörtek, a földet cserepek és az üzemből kirepült dobozok borították.

Kitelepítették a környékbelieket

Fotó: Roy Orbison
Fotó: Roy Orbison
A robbanás miatt csütörtökön kitelepítették a környéken élőket. Az intézkedés negyven házat érintett, többségében üdülőházakat, amelyekben nyár révén sokan tartózkodtak. Pénteken reggelre azonban a rendőrök már visszaengedték ingatlanukba a lakókat.

Nem tudnak lezuhant kisgépről

A robbanás következtében öt kilométerre repültek szét a raktárban tárolt pirotechnikai eszközök, a "régi 7-es úton" is lőszeres ládák szóródtak szét, mondta az Indexnek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Civilek szedik össze a szétszóródott hulladékot, ami életveszélyes, figyelmeztetett a szóvivő.

Körülbelül hat családi házra terjedt át a tűz, a tűzoltók ezeket eloltották. Az átterjedő tűz legalább tizenöt-húsz autót és gázpalackot is lángra lobbantott. Az oltást nehezítette, hogy a terület "vízhiányos". Egy gázpalack közvetlenül a tűzoltók mellett robbant fel, de senki sem sérült meg. A tűz okairól egyelőre semmit sem lehet tudni.

Korábban elterjedtek olyan hírek, hogy egy kisrepülőgép zuhant a raktárba. A kisgépes tájékoztatást végző HungaroControl szóvivője, Hackl Mónika az Indexnek elmondta, hogy a hozzájuk bejelentkezett és repülési tervvel rendelkező gépek közül egy sem hiányzik.

Olvasói képek
Klikk a képre!

Nyolcvan-száz cég épülete

A Pyro-technic Kft. hivatalos engedéllyel rendelkező készáruraktárában történt a csütörtöki robbanás. Ez volt Magyarország legnagyobb pirotechnikai raktára. A telep egy több hektáros terület, amelyen 80-100 cégnek van épülete. A Pyro-technic Kft. raktárában a robbanás következtében az ajtók és az ablakok kirepültek a helyükről, és a tető is beomlott. A cégvezetője szerint pedig a robbanóanyagok tárolása során minden biztonsági előirást betartottak. A 2001-ben egyébként az augusztus 20-i tüzijátékot ez a cég kivitelezte a Happy End megbízása alapján. Sajtóértesülés szerint a felrobbant készletet az idei vidéki tűzijátékok megrendezésére szánták.

Medgyessy Péter miniszterelnök felkereste csütörtök este a törökbálinti robbanás helyszínét, és azonnali tájékoztatást kért Ignácz István dandártábornoktól, a Pest Megyei rendőrfőkapitánytól. A miniszterelnök írásos jelentést kért péntek reggelre a robbanás okairól és körülményeiről. A tűzfészket tíz méterre megközelítő Medgyessy szerint szándékosságra semmi jel nem utal.

Ignácz István pénteken reggel bejelentette: elkészült a miniszterelnök által kért gyorsjelentés. Eszerint az előzetes összegzések alapján több 100 millió forintos kár keletkezett a környékbeli ingatlanokban, gépkocsikban, egyéb értékekben; 15 lakóépület sérült meg, közülük több is porig égett, 50, a környező utcákban parkoló autó is kisebb nagyobb károkat szenvedett, és a környéken több irodaépület is megrongálódott. Ignácz István elmondta: az esetből okulva most a társszervekkel - a tűzoltósággal, a katasztrófavédelemmel, az ÁNTSZ-szel, a munkavédelmi felügyelőkkel - átfogó ellenőrzésre készülnek, amelynek során felmérik a Budapest környékén működő hasonló, vegyi anyagokat, vagy robbanásveszélyes eszközöket gyártó, illetve tároló üzemeket, hogy megelőzhetőek legyenek az ehhez hasonló esetek.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a gyorsjelentés pénteken reggel nyolc előtt már Medgyessy Péter asztalán volt. A szerencsétlenség elhárítsában résztvevő szervek által eddig ismertetett adatokon kívül a jelentés szerint biztos, hogy a pirotechnikai cég összes szükséges engedélye és engedélyeztetési eljárása rendben volt. A csütörtöki robbanásról és a kárelhárítás állásáról a későbbiekben a Belügyminisztérium ad ki jelentést.

Meghalt a TV2 egyik munkatársa

Munkavégzés közben elhunyt a TV2 egyik munkatársa, Tuba Sándor; a 33 éves gyártásvezető motorbalesetet szenvedett, amikor a törökbálinti robbanásról készített légi felvételeket szállította a TV2-be, közölte a kereskedelmi csatorna az MTI-vel. Több koccanásos baleset is történt az M1-es és az M7-es autópályákon csütörtökön a törökbálinti üzemi robbanás következtében. Bővebben>>>

Rémült szemtanúk

"Nagyon rémisztő volt" - mondta el az Indexnek egy közelben lakó pár perccel a robbanás után. Az Anna-hegyről, a Hrudák-telep felől szállt fel a felhő, először fehér, most már fekete, lassan teríti be az eget. Az égen helikopterek köröznek. A közeli házak udvarába lángnyelvek csapnak be. Bővebben a szemtanúk beszámolóiról>>>


Nem ez volt az első
2003. december 22-én a Törökbálint külterületén lévő Mechanikai Művek területén keletkezett tűz. A tűzoltók kiérkezésekor a PIRO-KER Kft által bérelt 5-ször 10 méteres raktár épületrész égett. A lánggal égést 5 habosított vízsugár használatával egy óra alatt megszüntette a 8 gépjárművel dolgozó 32 fő tűzoltó. A tűz égése során keletkező hang- és fényjelenségek pirotechnikai anyag jelenlétére utaltak, amelyet a Kft. jelenlevő képviselője tagadott. A tűzoltásvezető a BM tűzszerészeket is helyszínre kérte. A vizsgálat szerint pirotechnikai anyag tárolására az épületben nem volt engedély. Füstmérgezés gyanújával egy dolgozót a Korányi kórházba szállítottak.