Csontrabló temetkezési vállalkozók

2005.12.23. 13:03
Hullagyalázó temetkezési vállalkozókat kaptak szervkereskedelmen az Egyesült Államokban. A testmetszők néven emlegetett csoport a BBC áttétes rákban elhunyt veterán tudósítójának csontjait is kivájta.

Ellopták a BBC tavaly elhunyt amerikai tudósítójának csontjait egy New York-i halottasházban. A New York-i nyomozók adatai szerint Alistair Cook csak az egyike a New York-i temetkezésivállalkozó-maffia, a "testmetszők" tucatnyi áldozatának.

A temetkezési vállalkozók a hamvasztani kért holttestekből szerveket metszettek ki, vagy kivájták csontjaikat, amiket aztán illegálisan értékesítettek. Cook csontjai a Daily Telegraph nevük elhallgatását kérő forrásai szerint hétezer dollárért keltek el.

Cook esetében nem csak hullagyalázás történt. A veterán újságíró tavaly, 95 éves korában áttétes tüdőrákban halt meg. A betegség már csontjait is megtámadta. Így megvan az esélye, hogy rákos csontjait beültetik másokba.

A csontszöveteket ortopéd műtéteknél és a fogászatban használják leginkább csontnövesztésre és pótlásra. Nagy-Britanniában erre a célra Nemzeti Csontbankot hoztak létre, ahol szigorúan ellenőrzik, nem károsodott-e a leadott csontszövet.

"Az a gondolat ráz meg leginkább, hogy mostohaapám ősi, rákos csontjait egészséges szövetként adják majd ártatlan, gyúgyulásukért küzdő betegeknek" - nyilatkozta a Telegraphnak Hollí Rumbold, Cook nevelt lánya.

A család ügyvédje indulatosabb volt. "Remélem a pokolban égnek majd" - nyilatkozta a vállalkozókról David Grossberg.

A New York-i rendőrök már hosszabb ideje kutatnak egy szervkereskedő-hálózat után. Egy donor leellenőrzésekor ugyanis kiderült, hogy nem létező személyről szóltak az iratok. A temetőigazgatók, orvosok és temetkezési vállalkozók kikérdezése után a hét elején ellenőrizték a halottasházat, ahol Cookot is elhamvasztották.