Mária
-6 °C
-2 °C

Nem engedték be a romákat egy nagyhalászi diszkóba

2005.06.17. 12:57
Kártérítésre kötelezett a bíróság egy szórakozóhelyet, ahova tavaly nem engedtek be roma fiatalokat. Egy jogvédő iroda szerint a romákat az országban más helyeken is kitiltják a diszkókból.
Kártérítésre kötelezte a nagyhalászi diszkó üzemeltetőjét a bíróság, mert tavaly áprilisban nem engedtek be roma fiatalokat a szórakozóhelyre; az ítélet nem jogerős, közölte a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) pénteken.

Tavaly áprilisban a szórakozóhelyre, vélhetően származásuk miatt nem engedtek be négy roma fiatalt. A jogvédő iroda ezután ugyancsak cigány származású tesztelőket küldött a diszkóba, de oda ők sem juthattak be.

A NEKI a bírósághoz fordult, a testület június 13-án, első fokú ítéletében azt állapította meg, hogy a szórakozóhelyet működtető kft. megsértette a fiatalok emberi méltóságát, és sérült az egyenlő bánásmód követelménye. A bíróság a roma fiatalok számára fejenként 150 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, továbbá elégtételadás címén arra kötelezte az alperest, hogy az ítélet rendelkező részét a szórakozóhelyen függessze ki két hónapra.

A szociális referens szerint bár korábban már több hasonló ügyben sikerrel jártak,nem tapasztalható változás; a szórakozóhelyek közül sok, bárhol az országban, hasonló megkülönböztetést alkalmaz a roma fiatalokkal szemben.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.