Fenyegető plakátok ellen tiltakoztak a rakamazi romák

2009. január 4., vasárnap 13:40

A Magyar Gárda nevében ragasztottak ki cigányellenes plakátokat Rakamazon. A romák szerszámokkal vonultak fel, egy embernél szamurájkardot találtak.

Néhány, a cigányságot fenyegető plakátot helyeztek el a szabolcsi Rakamazon. Ezen felháborodva több tucat helybeli roma kezdett gyülekezni a településen, közülük sokan ásókkal, kapákkal és más szerszámokkal is felfegyverkeztek. Egyikük egy szamurájkardot is magával hozott, ellene szabálysértési eljárást indítottak.

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot.

A fenyegető plakátokat "a Magyar Gárda nevében" ragasztották ki még pénteken. A romák szerint az őket támadni készülők ellen fogtak össze, amikor szombat este gyülekezni kezdtek a településen.

Mivel a szombat esti spontán demonstrációnak sok résztvevője volt, a közbiztonság fenntartása érdekében mind a Nyíregyházi Rendőrkapitányságról, mind a megyei főkapitányságról megfelelő létszámban rendőröket vezényeltek ki, valamint fokozott ellenőrzéseket vezettek be, igazoltatták az arra közlekedőket.

A gyors rendőrségi intézkedésnek is köszönhető, hogy a demonstráció komolyabb rendbontás nélkül véget ért, résztvevői pedig szétszéledtek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság egy rakamazi személy ellen indított szabálysértési eljárást közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, egy szamurájkard birtoklása miatt - mondta a megyei rendőrség szóvivője.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!