Mária
-7 °C
3 °C

Ölt a vihar Romániában

2006.08.06. 16:04
Ketten meghaltak és hatan megsebesültek a hétvégén Romániában egy erőteljes vihar következtében, amely több hektárnyi területen erdőket is kidöntött.

A román belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint a közel 100 kilométer per óra sebességgel tomboló szélvihar kilenc megye hetven települését érintette, közöttük Bukarestet is. Itt percek alatt borult el az égbolt, a szakadó eső pedig tönkretette a strandolók hétvégéjét. A szélvihar a Hargita megyei Maroshévizen nem kegyelmezett az erdőknek sem, hiszen körülbelül tíz hektár területen több méter magas fákat tépett ki a földből.

A vihar végigvonult még a déli Botosani, Calarasi, Buzau, Dolj és Olt, a dél-keleti Galati, valamint a keleti Neamt és Suceava megyéken. Összesen 48 háztartás környékén keletkezett kár, emellett 356 lakás maradt fedél nélkül, mivel az erős szél házakról és panelházakról egyaránt leseperte a cseréptetőt. A vihar következtében 358 település áram nélkül maradt, a legtöbb (209) Buzau megyében. A vihar 41 hidat és pallót is tönkretett, 15 kilométer országutat megkárosított.

Romániában egyre jobban foglalkoztatja a lakosságot és a hatóságokat a viszontagságos időjárás. Ugyanis a tavaly óta jelentős esőzések miatt többször támadt - emberek tízezreinek kitelepítésével és hatalmas anyagi károkkal járó -árvizek után a meteorológusoknak ismét rossz híreik vannak. Előrejelzésük szerint az idei nyáron Románia lakosainak újabb hasonló, trópusi éghajlatra jellemző viharokra kell számítaniuk. A szakemberek szerint ez a jelenség nem rendkívüli, de a viharok gyakorisága már szokatlannak számít.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!