Ambrus
-7 °C
3 °C

Fegyházbüntetés a tanúskodó lány 'megfélemlítőinek'

2005.02.02. 13:33
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt első fokon elítélték azt a férfit, aki 2003. február 14-én lelőtt egy fiatal nőt, aki majdnem belehalt sérüléseibe. A nagy visszhangot kiváltó Rottenbiller utcai lövöldözés során egy másik nő is megsérült, őt a másodrendű vádlott késelte meg.

Mint arról az Index is beszámolt, a két férfi Budapest VII. kerületében, a Rottenbiller utca egyik lépcsőházában támadta meg a sértetteket, akik épp egy bírósági tárgyalásra indultak volna. A két hét múlva elfogott támadók közül T. Zsolt 23 éves budapesti lakos combon, majd válltájékon lőtte S. Nórát, aki belehalt volna sérüléseibe, ha nem érkezik időben orvosi segítség. A lánya segítségére siető 53 éves anyát a másodrendű vádlott, V. Márton egy körülbelül nyolc centiméteres pengéjű késsel sebesítette meg.

A lány a Pesti Központi Kerületi Bíróságra indult, ahol az őt ért zaklatások ügyében volt barátja - H. Zsolt - ellen tanúskodott volna. A két férfi "rá akart ijeszteni" a lányra, hogy az vonja vissza barátjuk elleni feljelentését.

A Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán az ügyész fegyházban letöltendő szabadságvesztést kért mindkét vádlottra, előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, lőfegyverrel való visszaélés, illetve súlyos testi sértés miatt. Az elsőrendű vádlott felmentését kérő ügyvéd szerint mivel a fegyverek nem kerültek elő, csupán a másodrendű vádlott terhelő vallomása az egyetlen bizonyíték védence ellen. A másodrendő vádlott pedig kábítószer hatása alatt állt, amikor a rendőrök kihallgatták, ezért az általa elmondottak nem hitelesek, tette hozzá a jogi képviselő.

"Egy kábítószeres vallomása"

A másodrendű vádlott védője "tudományos igénnyel megfogalmazott" védőbeszédében a megbánást tanúsító, részletes beismerő vallomást tevő V. Márton sanyarú gyerekkorára, sodródó, alkohollal és droggal terhelt életútjára, kriminális személyiségzavarára, "erősen befolyásolható, akaratgyenge, szorult helyzetében agresszív" jellemére helyzete a hangsúlyt, amikor enyhébb büntetés kiszabását kérte.

Az elsőrendő vádlott - aki rendőrségen tett vallomásait később visszavonta - az utolsó szó jogán ártatlanságát hangsúlyozta, és kérte hogy ne "egy kábítószeres vallomása" alapján hozza meg ítéletét a bíróság. Vádlott társa csak annyit mondott, "amit tettem megbántam, jóvá szeretném tenni".

Összesen huszonnégy és fél év fegyház

A bíróság bűnösnek találta mindkét vádlottat az ellenük felhozott vádak mindegyikében, ezért T. Zsoltot tizennégy és fél, V. Mártont pedig tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint tíz, illetve nyolc évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától.

Az ítéleten felháborodott elsőrendű vádlott, illetve a hallgatóság soraiban ülő tagbaszakadt, kopasz ismerősei némi hangoskodás közben tüntetőleg kivonultak a tárgyalóból és nem várták meg az ítélet indoklását. A Főváros Bíróság határozata nem jogerős, az ügyész a másodrendű vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett, míg a vádlottak és védőik is fellebbezést nyújtanak be, felmentésért illetve enyhítésért.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!