Mária
-7 °C
3 °C

Életfogytiglani büntetés a sápi rablógyilkosnak

2005.01.06. 14:54
Jogerősen életfogytiglani, illetve 14 éves szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a két vádlottat, akik három éve Sápon otthonában támadtak rá egy idős házaspárra és a 72 éves asszonyt megölték, 78 éves férjét pedig súlyosan bántalmazták.

Kovács Barna gáborjáni lakost nyereségvágyból, különös visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, melyből legkorábban 30 év után szabadulhat. Az ügy másodrendű vádlottját, Csík Erzsébetet nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérletéért és magánlaksértés bűntettéért, mint társtettest 14 év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A páros férfi tagja 2002. február 25-én a kerítésen át bemászott az idős pár Hajdú-Bihar megyei házába, ahol negyed órán át kutatott, de csak ruhaneműket és élelmiszert talált. A bíróság szerint a férfi ezután visszatért a harmad és negyedrendű vádlottak házába, akiktől a bűncselekmény ötletét kapta. Miután közölte, hogy semmi értéket nem talált, a másod- és harmadrendű vádlott is azt mondta, hogy az értékek minden bizonnyal a kisházban vannak, ahol a sértettek is alszanak.

Kovács Barna úgy döntött, hogy a másodrendű vádlottal visszatér a tett helyszínére. Zseblámpa fényénél kezdtek el kutatni, mire az egyik alvó sértett felriadt. Az elsőrendű vádlott bement a szobába, és az ágyában ülő 72 éves asszony száját befogva, a nyakánál átkarolta, gerincét megfeszítve a szoba padlójára fektette. A 78 éves férj is felébredt, őt Kovács Barna a falhoz nyomta és többször nagy erővel megütötte. A másodrendű vádlott az idős nőt többször fejbe rúgta és fadarabbal ütötte.

Ezután a két vádlott elvette a házban található összesen mintegy 200 ezer forintnyi készpénzt, ékszereket és távozott a helyszínről. Az idős asszony életét veszítette, míg férjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A két bűnsegéd 2 év, illetve 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!