Natália
-3 °C
7 °C

Felesége végezhetett a milliomos főnemessel

2006.01.02. 19:02
Több mint egy évvel lord Shaftesbury meggyilkolása után a francia rendőrség őrizetbe vette az angol főúr özvegyét. Dzsamila, a tunéziai bártáncos nem akarta visszaadni válófélben levő férjének az ajándékba kapott javakat.

Férje meggyilkolásával vádolják lord Shaftesbury özvegyét. A 2004 novemberében eltűnt, majd pár nap múlva holtan talált lord meggyilkolásával eddig csak sógorát vádolták, de most a fiatalasszony ellen is vádat emeltek.

Shaftesbury Cannes-ból tűnt el tizennégy hónapja, holttestét egy Theules-sur-Mer melletti csalitosban találták meg. A holttest felét addigra már vadállatok falták fel, azonosságát fogazata alapján állapították meg.

A bűntettel kezdetben csak a férfi fiatal tunéziai feleségének, Dzsamilának a fivérét gyanúsították. A fiatal nő bevallotta ugyanis a rendőrségen, hogy válófélben lévő férjének "megfélemlítésére" kérte bátyját.

Shaftesbury tizedik lordja három éve ismerkedett meg Hollandiában az ott akkor bárhölgyként dolgozó Dzsamilával, akinek lakást vett, továbbá egy dél-franciaországi malmot íratott a nevére és bőséges apanázst biztosított számára.

Shaftesbury az éjszakai élet ismert alakjának számított a francia Riviérán. Vagyonát 7 millió euróra (csaknem 1,8 milliárd forint) becsülték. A férfi Dzsamilával kötött, harmadik házassága után megismerkedett egy fiatalabb nővel, és ezért válni akart a tunéziai asszonytól, akitől a gyilkosság időpontjában már hat hónapja külön élt.

A tett végrehajtásával gyanúsított sógort, a 40 éves Mohamedet már tavaly müncheni lakásában vették őrizetbe, március óta vizsgálati fogságban volt Franciaországban. A Dzsamila elleni vádemelés nyomán világos, hogy a francia rendőrség szerint a testvérpár előre megfontolt szándékkal végzett a nő férjével, megakadályozandó, hogy az visszavegye a feleségének adományozott javakat.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!