Jenő
3 °C
8 °C

Ágyneműtartóban találták meg az elrabolt kislányt

2008.03.14. 18:15
Egy Nyugat-Yorkshire-i otthonához közeli lakásban, egy ágy aljában találták meg a kilenc éves Shannon Matthews-t, akit még február 19-én raboltak el. A brit kislány keresése során Nagy-Britannia speciálisan kiképzett nyomkereső kutyáinak felét bevetették.

Egy Nyugat-Yorkshire-i otthonához közeli lakásban találták meg a három hete eltűnt kilenc éves Shannon Matthews-t, írja a Guardian. A rendőrség őrizetbe vett egy 39 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy február 19-én elrabolta az iskolai kirándulásról haza felé tartó kislányt.

A rendőrség a Press Association információi szerint Lidgate Gardens-ben, egy otthonától alig néhány kilométerre található lakásból menekítette ki Shannont. Az egyik szomszéd, Christopher Heaps azt nyilatkozta a Sky News-nak, hogy tudomása szerint a rendőrséget a kislány feltételezett fogvatartójának alsó szomszédja értesítette. "Az asszony azt mondta, hogy egy gyerek lépteit hallotta fentről, azonban biztos volt benne, hogy a fenti szomszédjának nincs gyereke. Azt hiszem ezért szólt rendőrségnek." Az akció után a rendőrség azonnal értesítette a kislány szüleit és családtagjait, hogy Shannon már biztonságban van."El sem hiszem! Micsoda hihetetlen megkönnyebülés" - nyilatkozta a kislány nagynénje, Amanda Hyett a Yorkshire Evening Postnak.

A rendőrség nem beszélt a feltételezett gyermekrabló személyéről, ezért nem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatban állt a kislány családjával. A hét elején Shannon édesanyja azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy szerinte a családhoz közel álló személy rabolhatta el a kislányt.

Shannon keresése a legkomolyabb rendőri akció volt Nyugat-Yorkshire-ben az 1970-es évek óta, amikor egy sorozatgyilkost üldözött a rendőrség. Az elmúlt három hétben csaknem háromszáz helyi rendőr és Nagy-Britannia speciálisan kiképzett nyomkereső kutyáinak fele kutatott a kislány után.