Judit
3 °C
6 °C

Négy rúgás végzett Simon Tiborral?

2003.03.17. 07:54
Újabb orvos szakértői jelentés készült Simon Tibor haláláról. Ebből a dokumentumból kiderül, hogy - a korábbi jelentéssel szemben - négy rúgás érte a Ferencváros egykori labdarúgójának koponyáját - adja hírül a Népszabadság.
A Népszabadság információi szerint elképzelhető, hogy mégsem egy végzetes ökölcsapás, és az amiatt az aszfaltnak csapódó koponya sérülései okozták Simon Tibornak, a Fradi egykori labdarúgójának halálát. A 2002. április 21-én éjszaka a budapesti Cafe Allure bárban, majd az utcán bántalmazott Simon támadói ellen a Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés alapos gyanúja miatt emelt vádat.

Válogatás nélkül

A vádirat szerint négy férfit terhel a felelősség, egyikük a készenléti rendőrség időközben elbocsátott tiszthelyettese volt. Eddig a nyilvánosság úgy tudhatta, hogy Simon tisztázatlan körülmények között összetűzésbe keveredett a bárban egy arabbal. Egyesek szerint ok nélkül lefejelte az arabot, majd leköpte a pultnál álldogáló G. Jánost, aki leütötte őt.

G. korábban szintén a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy miután ököllel megütötte Simont, biztonságiak lepték el a helyiséget, akik válogatás nélkül ütöttek-vágtak mindenkit. Simont az ajtó felé rángatták az őrök, ott újra megverték, de akkor sikerült kicsúsznia a kezeik közül.

Új orvos szakértői vizsgálatot kérnek

A vád szerint Simon Tibort az utcán egyik üldözője (feltehetőleg O. Roland biztonsági őr) elgáncsolta. A feltápászkodó Simont ekkor az őt utolérő G. egy ökölcsapással leterítette. Az ütés hatására a férfi koponyája az aszfaltnak csapódott. Az első orvos szakértői vélemény szerint a nagy erejű ütés okozta Simon halálát. Így G. volna az, aki a négy vád alá helyezett verőlegény közül a végzetes csapást "bevitte".

A vádirat kézhezvétele után, a törvényes határidőn belül G. védője új orvos szakértői vizsgálat elrendelését kérte.

További kérdések

G. védője a második szakértőtől arra a kérdésre szeretett volna választ kapni, hogy az első vizsgálati jelentésben felsorolt sérülések önmagukban okozhatták-e egyáltalán Simon halálát. A bíró további kérdésekkel toldotta meg az ügyvéd indítványát és egy másik igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki.

Az új jelentést a napokban kapták kézhez az ügyben érintettek. G. védője szerint a dokumentumból kiderült, hogy az ökölcsapás hatására és a koponya aszfalthoz csapódásakor bekövetkezett sérülések mellett még több - valószínűsíthetően legalább négy - nagy erejű rúgás is érte a földön fekvő sportolót. "Szétrúgták az elhunyt fejét" - fogalmazott az ügyvéd, aki emlékeztetett arra, hogy védence, G., miután ököllel megütötte Simont, visszament a bárba. Ellenben a sportoló korábbi üldözői közül többen a tetthelyen maradtak. Köztük kell keresni azt vagy azokat, aki, illetve akik összerugdosták Simont - véli az ügyvéd a hétfői Népszabadságnak adott nyilatkozatában.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.