Péter
6 °C
14 °C

Emberölésre módosították a vádat a Simon-ügyben

2004.05.19. 16:55
Társtettesként elkövetett emberölés bűntettére módosította a vádat a Simon-ügy valamennyi vádlottja esetében az ügyész a szerdai tárgyaláson. Az ügyész szerint ma az is kiderült, hogy nem verekedés, csak vita előzte meg az egykori futballista bántalmazását. Júniusban várhatóan ítéletet hirdetnek.
Emberölés bűntettére módosította a vádat a Simon Tibor meggyilkolásának ügyében eljáró ügyész szerdán. A vádhatóság szakértők és tanúk meghallgatása után döntött az eredetileg halált okozó testi sértés vádjának megváltoztatása mellett mind a négy vádlott esetében.

Az ügyész elmondta, döntését azért hozta meg, mert a volt futballista fejét ért ütések miatt kialakult agyzúzódásos koponyasérülés elkerülhetetlenül vezetett Simon Tibor halálához, és a vádlottak nem bízhattak abban, hogy a futballista túléli az estét.

Nem volt verekedés, csak vita

Az ügyész módosította a tényállást is, eszerint a szórakozóhelyen nem volt verekedés, csak szóváltás alakult ki az elsőrendű vádlott és Simon Tibor között. Az elsőrendű vádlott egyszer megütötte a sportolót, aki ettől elesett. Miután Simon elhagyta a szórakozóhelyet, haragosa szaladt utána először, majd a másik három vádlott is üldözőbe vette. A fejre irányuló rúgásoktól a sportoló elesett, "magatehetetlenül, eszméletlenül" feküdt a földön.

A vád és a tényállás módosítása miatt a bíróság június 14-ére napolta el a tárgyalást, hogy a védők felkészülhessenek a megváltozott vádra; az ítélethirdetésre várhatóan a következő tárgyaláson, június 16-án kerülhet sor a Fővárosi Bíróságon.

Simon halála

A Ferencváros egykori válogatott futballistáját, a Sopron szakvezetőjét a fővárosi Café Allure nevű szórakozóhely előtt 2002. április 21-én verték meg, ezután két nappal következett be halála. Emiatt az ügyészség négy ember ellen emelt vádat, és a történteket halált okozó testi sértésnek minősítette.

Az eljárás során az elsőrendű vádlott - aki korábban már állt bíróság előtt más erőszakos bűncselekmények miatt - Simon Tibor bántalmazásában bűnösnek vallotta magát, a halálos kimenetelt illetően azonban nem. A másik három vádlott, akik a szórakozóhely biztonsági őrei voltak, azt is tagadták, hogy egyáltalán bűncselekményt követtek volna el.