Sírkövekre épül a kikötő

2007.04.30. 19:12
Temetőből származó törmelékből építettek töltést a Duna parton Sződligetnél. A sok sírkő a közeli deákvári temetőből került oda, amelyet tavaly számoltak fel, írja a Népszava.

Hajókikötő épül a Rákos pataknál Sződligeten, a töltésben azonban nem csak szokványos építkezési törmelékeket találtak az arra sétáló helybéliek. A Népszava beszámolója szerint több száz köbméternyi kőtörmelék, például sírkövek és keresztek, a néhány kilométerre lévő váci deákvári temetőből származnak.

A deákvári sírkertet a római katolikus egyház tavaly felszámolta, mert nem tudta fenntartani. Negyven éve zárva volt, és már senki sem látogatta. A Népszava információi szerint a fontosabb emlékeket a helyi múzeumba és a plébániára szállították, a korábbi polgármestereket az önkormányzat újratemettette máshol. A köveket a felszámolással megbízott vállalkozó vitte el.