Gyermekhalál a strandon

2003.07.05. 21:43
Vízbe fulladt egy 11 éves fiú a kehidakustányi termálstrand hullámmedencéjében, közölte a rendőrség.
Az elmúlt alig másfél hónapban a szombaton meghalt gyermek már a harmadik kiskorú, aki fizetős strandon veszti életét.

A fiú édesanyjával és kisebb testvérével tartózkodott a termálfürdőben. A fiú a hullámmedencébe ment, majd néhány perc múlva holtan találták a mintegy 170 centiméter mély, lejtős medencében, mondta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.

Csizmazia Péter közlése szerint a kisfiú nem tudott úszni, ennek ellenére bement a medencébe.

Fejest is ugrott

A körülötte tartózkodók csak későn észlelték a kisfiú balesetét. A gyorsan riasztott és kiérkező mentők már nem tudtak segíteni a gyermeken, tette hozzá.

Az úszni nem tudó fiú délelőtt már fejest ugrott az épületben lévő mélyvizes medencébe, onnan azonban még gyorsan kisegítették, mondta el az MTI-nek a fürdőt üzemeltető kft. ügyvezetője.

"A vízhőmérséklet miatt nem következhetett be a kisfiú halála, mert a hullámmedence hőmérséklete egyenletes, 28 Celsius-fokos volt" - közölte Horváth Tihamér.

Május 26-án az albertirsai strandon halt meg egy kisfiú, akit a medence leeresztését követően keletkező vákuum beszippantott egy rács nélküli lefolyóba.

Négy nappal később a makói strandon fulladt vízbe egy kisfiú.