Négyezer strucc Magyarországon

2000.07.21. 10:12
A strucc, azon túl, hogy fut, és az állatkertben is látható, új megélhetési forrást jelent számos magyar honpolgárnak. Az országban manapság mintegy négyszáz telepen foglalkoznak strucc- vagy emutartásával. Egyes becslések szerint a Magyarországon tartott állatok száma négyezerre tehető, de sokak szerint még ennél is jóval több madár futkároz a farmokon. A szerencsétlen struccnak nemcsak a húsa kitűnő, de bőre is a legjobb minőségű bőrök közé tartozik. A multifunkcionális jószágból még a kozmetikai- és konzervipar is hasznot húz.
Kényszervállakozók

Kényszervállalkozók
Mint Magyarországon a nagy többség, mi is kényszervállakozásként indultunk - meséli Bajusz Péter, strucctenyésztő. Barátom, felesége és mi is a Mezőhegyesi cukorgyárban dolgoztunk, aztután '97-ben egyik napról a másikra megszűnt a gyár. Hogyan tovább? Mert se marhával, se sertéssel nem érdemes foglalkozni. Tudtuk, valami új, valami különleges kell.

Veszélyes állat
Végül kipattant a szikra. Strucc. Gyors döntés volt, szétnéztünk a piacon, belevágtunk. Szakirodalmat olvastunk, három helyről szereztük be a madarakat, a vérvonal miatt. Ez olyan lekötöttség, amit az ember egyedül nem tud csinálni. Így mind a négyen ezzel foglalkozunk - mondta el a vállalkozó. Három évvel ezelőtt egy három hónapos strucc-növendék nyolcvanezer, egy felnőtt vágóállat száz-százhúszezer forint volt. Az árak azóta nem emelkedtek, az állatokat ma is nagyjából ennyiért lehet beszerezni Már egy 4-5 napos strucc is 20.000 forintba kerül. Ráadásul a madár csak három éves kora körül válik ivaréretté, úgyhogy az üzlet csak most kezd lassan megtérülni.

A kiszámíthatatlan strucc

Keveredés a nemek között az állatkertben
Budapesten is élnek struccok, az állatkertben, név szerint Ignác, Klotild, Piri és Bonifác. Kis strucc nem várható, mert Ignác terméketlen. Ellenben Bonifác lány, (tyúk), bár ez később derült ki: nem sokkal azután, hogy elkerült Berta, akiről végül is Szegeden bebizonyosodott, hogy kakas. Ebből is látszik: a combfestéses megkülönböztetés (ezzel a jelöléssel érkezett a csapat Hollandiából) nem mindig válik be. Struccék a kifutón egy zebrával és hét jávorantiloppal osztoznak, akikkel nem verekednek, de külön karámjuk van, mert fő a békesség. Ezeket a struccokat kenyérre lehet kenni - meséli gondozójuk. A struccok ebédosztáskor a legvidámabbak, de a kakas akárkinek és folyamatosan násztáncot jár, hasonlóan egyik ledér nőtársához, aki ugyancsak ha kell, ha nem, kelleti magát. Az elkerült Berta anno még a lábát is hagyta ecetes-vizes ronggyal borogatni, amikor az begyulladt. Udvarlás közben búgó hangot hallatnak, ha idegesek, fújtatva csapkodnak szárnyaikkal. Táplálékuk bőséges és változatos. A káposztaért mindenek felett lelkesednek. A struccok egyébként a vegyes táplálkozás hívei, Afrikában felcsipegetik a bogarakat, itt csak darált főtt hús kerül a tálba. Az ötvenéves kort simán elérik, nem úgy, mint afrikai rokonaik, akiket ennyi idő alatt nagyjából kétszer fal fel egy nagyragadozó. Itt viszont senki nem bántja őket, úgyhogy meg is becsülik magukat. Aki személyesen szeretne találkozni a madarakkal, az Afrika - házban keresse őket.
A tartást is meghatározza a veszélyes állatokról szóló törvény. Merthogy a strucc veszélyes állat. Kiszámíthatalan. Nem csíp nagyot, de a rúgása elég veszélyes, akár halálos is lehet. Tartása nagyon hasonlít a lóéhoz, szüksége van karámra, futattóra, csak erősebbre, mint egy ménesnek. Sok gond van a madárral. Testéhez képest a feje igencsak kicsi: minimális ész szorult bele. Még a gazdáját sem ismeri meg, ha az nem a megszokott ruhát viseli. Az etető környékén jámborabb, tudja, enni kap, de a futtatóban már nem árt vele óvatosnak lenni. Rettentő stresszérzékeny, óvni kell minden zajtól, zavaró hatástól. Már akkor idegeskedni kezd, ha elrepül a feje felett egy veréb. A kicsik persze nagyon aranyosak, lehet őket simogatni, sőt a kakas barátkozik is. Ilyenkor udvarol, násztáncot járva produkálja magát - mesélte a tenyésztő.

A tenyésztő kihagyta a jövő eledelét

A tyúk egy-két naponta tojik egy tojást, ellenben hat hétig kotlik rajta. Így bizony a keltetést gépre kell bízni, különben elülne rajta az idők végezetéig, ami ugye nem kifizetődő. Az ivarérett tojó magos (vagyis kisstrucc tartalmú) tojást tojik, a még nem ivarérett tojó tojása ellenben kitűnő rántottának. Van, aki esküszik a strucctojásra, de a tenyésztő szerint nem igen lehet ízre megkülönböztetni a tyúkétól.

,,Szóval, tojást már mi is ettünk, a húsát viszont még mi sem kóstoltuk: majd lassan annak is eljön az ideje.Budapesten 3500 forint kilója a strucc-húsnak, lehet tojást is kapni. Régebben még mi is másnál keltettük a tojást, de mostanra már elég jelentős a szaporulat. A strucc húsa nagyon egészséges és állítólag igen finom, semmi zsír, mondhatni, koleszterinmentes. A szakirodalom szerint is ez a jövő eledele" - vezetett be a kulináris rejtelmekbe is Bajusz úr.