Mária
-7 °C
3 °C

BMW-vel tört be Magyarországra

2004.02.17. 16:43
Továbbra is nagy erővel keresik a magyar rendőrök azt a járművet, amelynek vezetője áttört a határon a rajkai határállomáson. A fekete vagy sötétkék színű, belga rendszámú BMW reggel nyolc óra körül érkezett a szlovák-magyar határállomásra, ahol átszáguldva a nyitott sorompókon a Magyarország területére lépett.
#alt# Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a szlovák belügyminisztériumban annak a férfinak az ügyében, aki több határon is áttörve menekült Csehországból Magyarországra - tudta meg a HavariaPress. A szlovákiai hatóságok délután három órakor, Pozsonyban ismertették a nem mindennapi eset eddigi részleteit.

A cseh-szlovák, majd a rajkai szlovák-magyar határon is erőszakkal átjutó sofőrt Budapest térségéig tudták követni a magyar rendőrök. Nem vetettek be helikoptert a rendőrök, így ezzel is összefügghet, hogy szem elől tévesztették azt a járművet, amelynek vezetője áttört a határon a rajkai határállomáson.

Németh Lajos rendőr-alezredes, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese az Info Rádióban elmondta, egyelőre még nem tudják hol tartózkodik a menekülő férfi, aki a rendőrség információi szerint egy közlekedési kihágás miatt keveredett konfliktusba a csehországi rendőrökkel. Németh Lajos beszámolt róla, hogy tudomásuk szerint nincs fegyver BMW sofőrjénél.

Zöld határon próbálkozhat a veszedelmes menekülő

Feltehetőleg mellékútvonalakon próbál menekülni, és a zöld határon tervezi elhagyni az országot a BMW-s, ezért a Határőrség sűritette az ellenőrzéseket.

Egyes jelentések szerint az sem zárható ki, hogy a járművön menekülés közben rendszámot cseréltek. Az is elképzelhető, hogy a bűnöző Budapesten próbál szabadulni bilincseitől - emiatt mások segítségét is kérheti. Az, hogy az autós el tudott tűnni üldözői szeme elől, azt sejteti, hogy a férfi alapos helyismerettel bír Magyarországon.

Terrorelhárítók készülnek a menekülő feltartóztatására

Készenlétbe helyezte a rendőrség a terrorelhárító szolgálatot is annak az autónak a feltartóztatására, melynek vezetője áttört a határon a rajkai határállomáson. Emellett egy helikoptert is útnak indítottak a kocsi felkutatására. A rendőrök egyes értesülések szerint golyóálló mellényben, gépfegyverekkel várják az autópályákon és országutakon felállított ellenőrző pontokon a menekülő autót. Egy hírügynökségi jelentés arról számolt be, hogy a járművel Tata térségében tankoltak az egyik benzinkútnál, ezért a rendőrség bekérte a benzinkút biztonsági kamerája által készített felvételeket.

#alt#Több helyen rendőrök vigyázzák a forgalmat az M0-ás körgyűrűn, de az M5-ös autópálya dabasi leágazásánál is ellenőrző pontot állítottak fel. Pest és Bács-Kiskun megye határán a kiskunfélegyházi rendőrök várják a keresett kocsit, sőt hasonló ellenőrzőpontot állítottak fel a régi 5-ös főúton is. A Csongrád megyei rendőrség is felkészült a menekülő bűnözők fogadására, és azt ígérik, hogy ha elérnek a megye területére, nem juthatnak messzire.

Orodán Sándor, a határőrség szóvivője az Index kérdésére elmondta, hogy a határőrség is felkészült a menekülő "fogadására", a határátkelőkhöz vezető utakat folyamatosan figyelik, ellenőrző pontokat állítottak fel a rendőrséggel közösen, illetve körözést rendeltek el a kocsira. A határátkelőhelyeken pedig felkészültek az esetleges kitörésre is -tette hozzá a szóvivő.

Hajtóvadászat

#alt#Kedden kora délelőtt a rajkai határátkelőnél egy sötét BMW személygépkocsi az átkelőhelyen lassítás helyett gázt adott, és áthajtva a határon csaknem elgázolta az útlevélellenőrző határőrt. A BMW ezek után a főváros felé vette az irányt, s jelenleg már Pest megye területén tartózkodik. A rendőrség az M0-ás és M1-es autópályán és a leágazó utakon, a hasonló autók kiszűrésével próbálja kézrekeríteni a menekülőket.

A HavariaPress információi szerint az autó egyik utasa egy jugoszláv származású, belga állampolgárságú bűnöző lehet, aki Csehországban szökött meg a hatóságok elől. A szlovák hatóságok tájékoztatása szerint a férfi Csehországban összevert két rendőrt, majd több határt is áttörve indult Jugoszlávia felé. A cseh rendőrök még rá tudták tenni a bűnöző kezeire a bilincset, ám megfogni már nem tudták, így autójával el tudott menekülni előlük.