Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Öngyilkosságot terveznek egy rockkoncertre

2003.09.20. 14:40
Egy halálos beteg öngyilkosságot tervez egy floridai együttes koncertjére, hogy az eutanázia engedélyezéséért demonstráljon. A rendőrség mindenképpen meg akarja akadályozni az öngyilkosságot.
A tampai Hell on Earth együttes honlapja szerint egy eutanáziát támogató halálos beteg ember öngyilkosságot követ el a színpadon október 4-i koncertjükön. Az együttes közölte, hogy az öngyilkosságra készülő személy nevét csak a koncert napján hozzák nyilvánosságra. Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a beteg milyen módon próbál véget vetni életének a St. Petersburg-i rendezvényen.

Dave Hundley, a koncertnek helyet adó St. Petersburg-i épület tulajdonosa elmondta: azt sejti, most valóban bekövetkezik az, amit az együttes ígér. A Hell on Earth általában meglepő attrakciókat mutat be koncertjei. Többször előfordult, hogy a színpadon csokoládémasszában birkóztak a zenészek, vagy patkányokat aprítottak turmixgépeken, jelentette az Ananova.

St. Petersburgi rendőrségen elmondták, hogy az államban bűncselekménynek számít az öngyilkosságban való közreműködés. A rendőrök egyelőre nem sokat tudnak arról, hogy igaz-e a hír, de semmi esetre sem engedik meg "az öngyilkosság nyilvános bemutatását".