Ambrus
-7 °C
3 °C

Sorsukra hagyták a hajótörötteket

2006.02.04. 18:55
A túlélők szerint a Vörös-tengeren kigyulladt komp utasaitól a legénység elszedte a mentőmellényt, majd motorcsónakokkal elpályáztak. A kapitány elsőként hagyta el a hajóját.
A vörös-tengeri kompszerencsétlenség túlélői arról számoltak be szombaton, hogy a hajó egyiptomi kapitánya egy mentőcsónakkal elmenekült az égő hajóról, sorsára hagyva utasait.

A mentőalakulatok szombat délig mintegy négyszáz túlélőt tudtak kimenteni a péntekre virradó éjjel elsüllyedt egyiptomi komphajó összesen 1415 utasa közül. Kétszáz holttestet is kiemeltek a tengerből, ám egyre kevesebb a remény, hogy az eltűnt nyolcszáz utas közül még bárkit is élve találnak.

A túlélők némelyike azt állítja, hogy a legénység tagjai azt mondták nekik, ne izguljanak a hajó belsejében kiütött tűz miatt, sőt rájuk parancsoltak, hogy vegyék le a mentőmellényeket.

"Már rajtunk volt a mentőmellény, de ők azt mondták, hogy nincs semmi baj, vegyük le a mellényeket, és azokat el is vették tőlünk. Aztán a hajó süllyedni kezdett, s a kapitány mentőcsónakba szállt és távozott" - mondta az egyik egyiptomi túlélő, Sahata Ali a Reuters televíziónak.

"A kapitány elsőként hagyta el a hajót, minket pedig meglepetésként ért, hogy a komp süllyedni kezd" - tette hozzá egy másik túlélő, Háled Haszan. Más túlélők is hasonlóan számoltak be a hajó elsüllyedéséről. "Tűz volt odalenn" - mondta Nader Galal Abdel Safi, akit ugyanabból a mentőcsónakból emeltek ki.

"A legénység azt mondta, ne izguljunk, majd eloltják. Aztán amikor a dolgok igazán rosszra fordultak, a legénység tagjai egyszerűen vízre szálltak a mentőcsónakokkal és otthagytak bennünket a fedélzeten" - mondta a szerencsés túlélő.

A Szalaam 98 nevű kompot üzemeltető esz-Szalaam Maritime Transport hajózási társaság egyik tisztségviselője azt mondta, hogy Szajed Omar kapitány hollétéről egyelőre semmit nem tudnak.

A tűz nem sokkal azután ütött ki, hogy a hajó csütörtök este elindult a szaúd-arábiai Dubából, a komp ennek ellenére folytatta útját Egyiptom felé, s a két parttól egyformán 90-90 kilométerre volt, amikor elsüllyedt.

Az egyiptomi szállítási minisztérium legutóbbi közlése szerint egy jármű gyulladt ki a komp gépkocsikat tároló, alsóbb szintjén, s a legénység abban a hitben volt, hogy sikerült a tüzet teljesen eloltani, a lángok azonban újra felcsaptak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!